Fotó: koronavirus.gov.hu

A szennyvízben található mikroorganizmusok és kórokozók rendszeres vizsgálata segíthet a koronavírus elleni küzdelemben. Ezen a módon nemcsak azt lehetne megállapítani, hogy a koronavírus mely változatai vannak jelen az országban, hanem azt is, hogy hol alakulnak ki új fertőzési gócpontok.

A csatornahálózatba kerülő szennyvízben ugyanis a vírus hamarabb jelenik meg, mint ahogy a vírushordozó egyáltalán észrevenné, hogy megfertőződött. A szakemberek így időben léphetnek és megállíthatják a koronavírus terjedését a konkrét területen történő célzott teszteléssel.

A szennyvíz vizsgálatának tervét a múlt hét folyamán említette Vladimír Lengvarský egészségügy-miniszter, az erre szolgáló tesztek kifejlesztésével viszont már idén februártól foglalkozik a Szlovák Tudományos Akadémia.

A Szlovák Tudományos Akadémia Mikrobiológiai Intézete dolgozói, Domenic Pangallo és Zuzana Kisová kutatási tevékenysége a szennyvízben található vírusok és baktériumok vizsgálatára irányul, melyekről feltételezik, hogy segítségükkel gyorsan felfedezhetők a járványgócok. Mindezek mellett az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumokkal is foglalkoznak. A koronavírusra vonatkozó szennyvízvizsgálati ismereteiket mindezek mellett a későbbiek során felhasználhatják egyéb esetleges járványok esetén is.

Maguk a tesztek azonban még nem teljesen készek a felhasználásra. „Ami az új típusú koronavírust illeti, több szennyvízmintát analizáltunk, s a vizsgálat csak egyes esetekben mutatta ki a pozitivitást“ – mondta Pangallo. Ez azt jelenti, hogy további fejlesztésekre van szükség.

Az előreláthatólag még két évig is eltartó projekten a taiwani National Cheng Kung University szakembereivel dolgoznak együtt. A kifejlesztett módszernek ugyanis nemcsak a vírusok kimutatására kell szolgálnia a jövőben, hanem a szennyvizek mikrobiológiai képének mélyreható elemzésére is. Az egészségügy-minisztérium azonban ezidáig még nem kérte fel őket együttműködésre a szennyvizek elemzésének kapcsán.

Ezzel a feladattal a Szlovák Közegészségügyi Hivatal Nemzeti Információs Központja foglalkozik majd, közölte a vZdravotníctve.sk portállal annak szóvivője, Dáša Račková.
„Jelenleg a szennyvizek tervezett vizsgálatának stratégiáján és logisztikáján dolgozunk a koronavírus jelenlétének kimutatása céljából“ – mondta, hozzátéve, hogy

ezt a tevékenységet konkrétan akkor érdemes végezni, amikor csökkenőben van az új megbetegedések száma.

A vizsgálati módszer kidolgozásán már a megelőző időszakban is dolgozott a Szlovák Közegészségügyi Hivatal környezeti mikrobiológiával foglalkozó Nemzeti Információs Központja. A szennyvíz ilyen irányú vizsgálata, azaz a koronavírus jelenlétének szennyvízben történő kimutatása azonban nem pótolja teljesen a tesztelést, hanem azt kiegészítve teljesebb képet ad arról, hogy az ország mely részeiben nő, vagy épp csökken a fertőzöttek száma, hol vannak kialakulóban gócpontok.

Azokra a területekre, ahol szaporodik a fertőzöttek száma, a járványügyi szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak és megteszik a szükséges óvintézkedéseket. Račková azonban felhívta a figyelmet, hogy mindezek mellett folytatják a célzott PCR-tesztelést is a fertőzöttek és a velük kapcsolatba került személyek körében. Arra a kérdésre, hogy mikorra tervezik a szennyvíz ilyen jellegű vizsgálatának megkezdését, a minisztérium szóvivője, Zuzana Eliášová azt válaszolta, hogy bizonyos területeken már működik a rendszer.

„A globális alkalmazás azonban még vita tárgyát képezi. Amennyiben sikerül megállapodni, a vizsgálati projekt a nyár elején veheti kezdetét“ – jelentette be, s mint mondta, mindkét célt szolgálja majd, a gócpontok lokalizálását és a vírusmutánsok meghatározását is.

„A talajvíz-indikátorok alapján például kimutatható, hogy mely faluban emelkedik a fertőzöttek száma, s azt is meg lehet állapítani, hogy melyik vírusváltozatról van szó“ – közölte Eliášová.

Ennek alapján a veszélyeztetett területre összpontosítanák figyelmüket a tisztiorvosok és a járványügyi szakemberek, s az adott területen a lakosság egy részét PCR-tesztelésnek is alávetnék, de csak lokálisan, ott, ahol várható lenne a helyzet kritikussá válása“ – mondta szóvivő.

Arról, hogy van értelme a szennyvízben figyelemmel kísérni a vírus előfordulását, meg van győződve  Alexandra Bražinová epidemiológus is, aki a baj jelzése esetén ugyancsak a célzott fellépés, a gócpontok lokalizálásának lehetőségét emelte ki.

(NZS/Felvidék.ma/vZdravotníctve.sk)