Az amerikai Pfizer cég német BioNTech által kifejlesztett vakcinájának második adagja után egy éven belül feltehetően szükség lehet egy harmadik adaggal történő oltásra is, jelentette ki a Pfizer ügyvezető igazgatója, Albert Bourla a CNBC-nek adott nyilatkozatában.

„Feltehetően szükség lesz egy harmadik adagra is, valamikor a hatodik és a tizenkettedik hónap tájékán” – nyilatkozta Bourla, hozzátéve, hogy ezt követi majd az évente ismételt újraoltás, de ez még megerősítésre vár, ebben döntőek lesznek majd az új vírusmutánsok.

„Rendkívül fontos, hogy minél kevesebb olyan ember legyen, akinél nem alakult ki védettség a vírussal szemben” – hangsúlyozta.

A Pfizer áprilisban nyilvánosságra hozott egy tanulmányt, mely szerint vakcinája megközelítőleg 91 százalékos védettséget nyújt a második adaggal történt beoltást követő hat hónapon keresztül a súlyos lefolyású koronavírus-fertőzéssel szemben. Annak megállapítására viszont, hogy a vakcina hat hónap eltelte után is védettséget biztosít-e, további adatokra lesz szükség.

A Pfizer/BioNTech vakcinája jelenleg döntő szerepet játszik az amerikai egyesült államokbeli és az európai vakcinációs kampányokban. A gyógyszeripari óriáscég februárban bejelentette, hogy már tesztelik az oltóanyag harmadik adagját annak érdekében, hogy az nagyobb hatékonysággal nyújtson védelmet a koronavírus új mutánsai ellen.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)