A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete március második felében tartotta meg online formában megrendezett tisztújító közgyűlését. Ezt követően került sor a héttagú elnökség alakuló ülésére.

„A közgyűlés folyamán az egyesületi tagok per-rollam formában szavazták meg az új elnökség tagjait. Az elnökség március 31-én tartotta meg alakuló ülését” – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

A felvidéki magyar könyvtárosok érdekképviseletét ellátó civil szervezet elnökévé Egyházi Dórát választották, az alelnöke Reicher Erika, titkára Roncz Melinda, gazdasági felelőse Fabó Mária lett. További elnökségi tagok: Pethő Andrea, Smidt Veronika, Szeghy András.

„Az elnökség elsődleges célja, hogy az egyesület meglévő, éves szinten megvalósuló programjait megtartsa, tovább erősítse” – emelte ki a szervezet új vezetősége.

Mint hozzátették, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének küldetése és alappillérei nem változnak. Továbbra is a tagság bővítésére, a tagok szorosabb együttműködésének a támogatására helyezik a hangsúlyt. Emellett az egyesület tevékenységének alappillérei a könyvtárszakmai képzések, tanulmányutak, valamint a irodalmi események szervezése lesznek.  Ugyancsak kiemelkedő fontossággal bír a szlovákiai magyar könyvtárosok képviselete hazai és határon túli szakmai rendezvényeken, ezzel is erősítve a személyes kapcsolatokra épülő, határokon átívelő tapasztalatcserét.

A tervekkel kapcsolatban az új vezetőség kiemelte: az elkövetkezendő időszakban kidolgozzák hároméves működési, szervezési stratégiájukat.

Egyúttal a héttagú vezetés szeretné megköszönni az elmúlt időszak elnökségének munkáját, gratulálunk az elért sikerekhez! Kecskés Ildikónak és Kovačic Gizellának erőt, egészséget és kitartást kíván a további tevékenységükhöz! Roncz Melinda és Egyházi Dóra továbbra is az egyesület vezetésének tagjai maradnak – zárul a közlemény.

A hiánypótló tevékenységet folytató egyesület 1999-ben alakult. Az együttműködés, a tapasztalatcsere, valamint a továbbképzések és rendezvényszervezések mellett a felvidéki magyar könyvtárak támogatását is célul tűzték ki. Mindezt az összetartozás jegyében végzik. Ennek kiemelkedő, példamutató formája a tűzkárosult Zétényi Községi Könyvtár javára szervezett adománygyűjtés volt 2020 második felében.

(PP/Felvidék.ma)