Illusztráció (pixabay.com)

Az idei év első negyedévében a COVID-19 volt a leggyakoribb halálok Szlovákiában, az emberek 39 százaléka halt meg ebben a betegségben. Az év első három hónapjában többen haltak meg koronavírus-fertőzésben, mint a szokásos vezető halálokok – a keringési rendellenességek – miatt. Az új típusú koronavírusban elhunytak közel négyötöde 65 év feletti személy volt – tájékoztatta csütörtökön a TASR hírügynökséget a Szlovák Statisztikai Hivatal (ŠÚ).

Januártól márciusig 9400 ember halt bele a koronavírus-fertőzésbe, ami az országban regisztrált összes haláleset (24 ezer ember) 39 százalékát teszi ki.

„Tíz halálesetből négyet a koronavírus okozott. Ez a fertőzés volt a leggyakoribb halálok, megelőzte a keringési rendszer betegségeit vagy a daganatos megbetegedéseket is, amely régóta a két leggyakoribb halálok Szlovákiában”

– közölte a Statisztikai Hivatal.

A járvány tavalyi 4000 áldozatával együtt az új típusú koronavírus ez év március végéig közel 13 400 ember halálát okozta. „A COVID-19 volt a vezető halálok 2021 első három hónapjában. Ez új jelenség, hiszen 2020 utolsó hónapjaiban még mindig a második helyen állt ez a betegség a keringési rendszer betegségei mögött” – mondta Zuzana Podmanická, a Statisztikai Hivatal népességstatisztikai osztályának igazgatója. A koronavírus januárban okozta a legtöbb halálesetet, abban a hónapban 3400 ember életét követelte a járvány. A következő két hónapban csökkent a halálos áldozatok száma.

A második leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri rendellenesség volt az első negyedévben, ez tette ki a halálesetek 33 százalékát. Ezt követték a daganatos megbetegedések (13 százalék), a légzőszervi betegségek (6 százalék) és az emésztőrendszer betegségei (3 százalék).

Az év első három hónapjában a 65 évnél idősebbek körében volt a legtöbb elhalálozás a COVID-19 miatt.

„A COVID-19-fertőzés tíz áldozata közül közel nyolc az idősek korcsoportjába tartozott. A 75 év felettiek körében szedte a legtöbb áldozatot a vírus (49 százalék)”

– közölte Podmanická. A munkaképes korúak a betegség áldozatainak 21 százalékát tették ki. Négy 14 év alatti gyerek halt bele a koronavírus-fertőzésbe.

A járvány az első negyedévben Nyitra megyében változtatta meg legjelentősebben a halálozási statisztikákat. A régióban 100 ezer lakosra számítva 950-en haltak bele ebbe a betegségbe. A régió a COVID-19 okozta halálesetek abszolút számában is az első helyen áll, közel 1600 áldozattal. Nyitra megye a 100 ezer lakosra jutó 783 áldozattal a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozásban is a szomorú első helyen áll.

Zsolna megyében volt a legkedvezőbb a helyzet az első negyedévben, a 100 ezer lakosra jutó, koronavírus okozta halálozás 469 fő volt, ami kevesebb, mint a fele a legrosszabb adatokat mutató megye statisztikai adatainak.

„Zsolna megye volt az egyetlen az ország nyolc megyéje közül, ahol az első negyedévben többen haltak meg szív- és érrendszeri megbetegedésben, mint a COVID-19 miatt”

– mondta Podmanická.

Az egyéb okokból bekövetkezett halálesetek száma ingadozott az év első három hónapjában. A szív- és érrendszeri betegségek okozta halálesetek száma 23 százalékkal volt magasabb, mint az előző években, ez különösen 2021 januárjára jellemző. Februárban 7 százalékkal többen haltak meg ebből az okból, márciusban pedig 2 százalékos csökkenést regisztrált a Statisztikai Hivatal. A légzőszervi megbetegedések miatti halálozás is gyakoribb volt, mint korábban, főleg januárban és februárban (több mint 20 százalékkal). Márciusban az átlaghoz képest 7 százalékos csökkenést regisztráltak.

A daganatos megbetegedésben elhunytak száma pozitív tendenciát mutatott, az első három hónapban az átlaghoz képest 10-17 százalékos csökkenést regisztráltak, februárban volt a legalacsonyabb az áldozatok száma. Az egyéb halálokok, például a balesetek és sérülések miatt bekövetkezett tragédiák száma szintén csökkent az említett hónapokban, 13 és 24 százalék közötti mértékben. A legjelentősebb csökkenést márciusban regisztrálták.

(TASR)