Kép: Pixabay

Zuzana Eliášová, a Szlovák Egészségügyi Minisztérium szóvivője a TASR hírügynökségnek arról számolt be, hogy a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcináival való oltást már a hazai 45 évesek számára is elérhetővé teszik. Azonban továbbra is érvényes, hogy az oltásra regisztrált személyeket kor és a diagnózisok figyelembe vételével hívják be az oltóközpontokba.

Az oltás iránt érdeklődő 45 évesek illetve ennél idősebbek, akik már a www.korona.gov.sk portálon bejelentkeztek, de még nem kaptak időpontot, jelenleg úgynevezett várólistára kerülnek.

Zuzana Eliášová kifejtette azt is, hogy továbbra is előnyben részesítik a 70 évnél idősebb jelentkezőket, majd a súlyosan betegeket és a krónikus betegségekben szenvedőket. A következő kategóriába sorolják a 60 évnél idősebbeket valamint a közepesen súlyos, krónikus betegségekkel küzdő egyéneket. A krónikus betegek részére a bejelentkezés után az egészségbiztosítótól származó igazolás alapján jelölik ki az oltás időpontját. Feltétel, hogy az oltásra jelentkező adatai, betegségének leirata szerepeljen azon a listán, amelyet a biztosítók kidolgoztak.

Fokozatosan egyre több 60 éven aluli személy számára is lehetővé válik a vakcina beadása. A 45 évnél fiatalabbak az AstraZeneca oltóanyagát kapják majd.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)