A lévai nagy kapacítású oltóközpont megnyitása (Fotó: Agel Levice)

Az előző hétvégén Érsekújváron és Léván megnyitott nagy kapacitású oltóközponttal immár ötre emelkedett a központok száma Nyitra megyében. A megye területén működő központok kapacitása kielégíti az oltakozó igényeket.

„Nyitra megye januárban kapcsolódott be az oltási rendszerbe, amikor felmerült az igény, hogy a megyében is létesüljenek nagy kapacitású oltóközpontok”

– nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke. Mint hozzátette, a megyei képviselő-testületi ülésen a képviselők egyhangúlag fogadták el az oltóközpontok létesítésének szükségszerűségét.

(Fotó: Agel Levice)

Az év elején kevés vakcina állt rendelkezésre Szlovákiában, így a megyében ekkor még csupán az egyes kórházakban zajlott az oltakozás.  Március 20-án történt az előrelépés, ekkor nyitották meg a megyeszékhelyen az első nagy kapacitású oltóközpontot. A nyitrai oltóközpontban közel harmincezer oltást adtak be, a kezdetektől AstraZenecával oltanak.

Április 24-én Vágsellyén, majd április 25-én Párkányban indították be az oltóközpontot. Vágsellyén Modernával oltanak, eddig több mint nyolcezer személy kapta meg a vakcinát. Naponta 8-900 lakos beoltására képesek. Párkányban idáig 7400 személyt oltottak be Pfizer-ral.

(Fotó: Agel Levice)

A megye területén az utolsó két oltóközpontot május 22-én valamint 23-án nyitották meg. Szombaton Érsekújváron indult el az oltakozás, ahol az első két nap alatt 2181 személyt oltottak be. Léván az első napon több mint ezer személy kapta meg a vakcinát. Mindkét helyen Pfizer-ral oltakoznak.

„A nagy kapacitású oltóközpontokkal területileg arányosan lefedjük a megyét, megadva az oltakozás lehetőségét a megye lakosainak” – emelte ki az alelnök.

Mint hozzátette: a nagy kapacitású oltóközpontok mellett egyéb oltóközpontokban is folyik a lakosság oltása. Ezek között találjuk a Nyitrai és az Érsekújvári Egyetemi Kórházat, az Agel cégcsoporthoz tartozó komáromi és lévai kórházat, valamint az ipolysági és a nagytapolcsányi kórházat, illetve a nyitrai Medici Központot.

Beindulnak a mobil oltóközpontok

Nyitra megye az idősekre és a mozgásban korlátozottakra gondolva a legutóbbi testületi ülésen jóváhagyták a két mobil oltóközpont felállítását és működtetését.

Az egyik a lévai kórház mobil stábja, a másik a gútai székhelyű Medchir cégcsoporté.

A mobil oltóközpontok a hét elején már el is kezdték a lakosság oltását. „Fokozatosan veszik fel a kapcsolatot a környék polgármestereivel. Cél a lakosság mielőbbi beoltása” – jegyezte meg. A mobil állomást az adott település helyiségében alakítják ki az előre meghatározott napokon.

Nyitra megyében az átoltottság mintegy 27-28 százalékos. Az utóbbi hetek tempóját folytatva a jövő héten eléri az átoltottság  a 30 százalékot, ami az országos átlagnak felel meg – tette hozzá. Május 24-ig közel 182.000 személyt oltottak be Nyitra megyében.

(Fotó: Agel Levice)

Nyitra megye mind az öt nagy kapacitású oltóközpont kialakítását a saját költségvetéséből fedezte, bízva abban, hogy a szakminisztérium valamennyi hányadát megtéríti. A felszerelést s a berendezést teljes egészében a megye költségvetéséből finanszírozták. A szakszemélyzetet a kórházak és a régióbeli  egészségügyi rendszer biztosítja. Az öt oltóközpontban a hétvégén folytatják az oltakozást.

„Az oltakozás lehetősége megvan, elérhető a megye lakosságának, már csak a lakosok hajlandóságán múlik az oltakozás, ezzel növelve az átoltottság arányát. Fő cél, hogy minél kevesebben betegedjenek meg, s minél kevesebben kerüljenek kórházi kezelésre ” – fogalmazott végezetül Csenger Tibor.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)