(Fotó: RTVS)

Az őszi műsorterv elindítása után a duplájára nő az RTVS televíziós programjain belül a nemzetiségi adásokra szánt időkeret. Ezenkívül egy magyar nyelvű weboldalnak is működnie kellene a patria.rtvs.sk cím alatt. Ezt Lovász Attila, a nemzetiségi adások részlegének igazgatója jelentette be az RTVS tanácsának csütörtöki ülésén, az RTVS nemzetiségi adásainak reformjával kapcsolatban.

Mint elmondta, jelenleg a weboldal irányelvein dolgoznak, amely a spravy.rtvs.sk hírportálhoz hasonló lesz. Ugyanakkor ennek a hang- és videofelvételek is részét fogják képezni.

„Júliusban el kellene készülnie az új weboldal magyar verziójának, és augusztusban már ennek a tartalmán kellene dolgoznunk – egyelőre próbajelleggel, hogy szeptemberben készen álljunk” – tette hozzá Lovász.

Az oldal tartalmáról a nemzetiségi adás szerkesztősége gondoskodik majd, ahová új munkatársakat vettek fel. „Létrehozzuk a Pátria „brand”-et, amely további nyelveken is megjelenhetne” – tette hozzá Lovász.

A televíziós nemzetiségi adások megnövelt időkerete esetében a programokat a reggeli műsoridőbe sorolják.

„A kisszámú nemzeti kisebbségek számára meghagyjuk a félórás tájékoztató jellegű adásokat, amelyekből több lesz. A magyar, roma, ruszin és ukrán kisebbség esetében új, 54 perces, összefüggő reggeli programokat alakítunk ki”

– magyarázta Lovász. Hozzátette: a nemzetiségi adások között ismét megjelennek a vitaműsorok.

A szeptember 15-től életbe lépő őszi műsorterv nemzetiségi adásainak végleges formáját a tanács augusztus végi üléséig kell előterjeszteni.

(MTI/Felvidék.ma)