Richard Sulík (Fotó: TASR)

Ha fel akarjuk oldani a veszélyhelyzetet, szükség lesz valamire helyette a folyamatok működtetéséhez, például azért, hogy jutalmazni tudjuk az első vonalban levő egészségügyi dolgozókat, vagy ne az egészségügyi minisztérium költségvetését terheljék a járvánnyal kapcsolatos kiadások – jelentette ki a parlamenti ülésen Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter a gazdaság mobilizációjáról szóló módosítás előterjesztésekor. A tervezetet gyorsított eljárásban vitatja meg a parlament.

Sulík a gyorsított eljárást azzal indokolta, hogy kedden (május 18.) lejár a jelenleg érvényben levő veszélyhelyzet, és addig dönteni kellene a meghosszabbításáról.

Viszont örülne, ha a parlament addig elfogadná a most beterjesztett tervezetet, és ebben az esetben nem lenne szükség a veszélyhelyzet további fenntartására.

A kormánypárti képviselők által kidolgozott módosítás szerint a szükséges intézkedéseket a veszélyhelyzet után is fent lehetne tartani, elég lenne rendkívüli helyzetet hirdetni.

A parlament most zajló ülésén szintén gyorsított eljárásban meg kellene kezdeni a 2021-es költségvetési tervezet vitáját, csütörtökön délután pedig hagyományosan a kérdések órájára is sor kerül.

(TASR/Felvidék.ma)