(Fotó: pixabay.com)

Tizenhét év után újra megindulhat Szlovákiában a szélerőművek létesítése. Egész telepek létrehozását tervezik, miután a Szlovákiai Fotovoltaikus Ipari Társulás bejelentette, hogy az ország politikai irányultsága és a hálózatok műszaki állapota lehetővé teszik, hogy megújuló energiaforrásokat biztosítsanak a lakosságnak. A megújuló energiaforrásokat pedig a fotovoltaikus elemekben és a szélenergia kihasználásában látják.

„Az országban 2003-ban helyezték üzembe az első szélerőművet. Annak ellenére, hogy az a mai napig sikeresen működik, a továbbiakról már elfeledkeztek, egy elszalasztott lehetőség maradt a szélenergia kihasználása. Pedig a projektek megvoltak, még a beruházók is készen álltak a munkák megkezdésére, de az érdektelenség, a kormány részéről megnyilvánuló elutasítás következtében azonban ez a lehetőség kihasználatlan maradt” – fejtette ki Ján Karaba, a társulás igazgatója.

Zöld utat kaptak az új projektek

Majd az igazgató azzal folytatta, hogy napjainkban viszont már más a helyzet.

Április elején ugyanis a gazdasági minisztérium bejelentette, hogy feloldja a szélerőművek telepítésének korlátozását, engedélyezi új szélerőművek üzemeltetését, így 17 év után ismét megkezdődhet a szélenergia kihasználása.

„Megnyílt a lehetőség a fejlesztésre, a szélenergiát már mi is hasznosíthatjuk. Ennek nagyon örülünk. hiszen Szlovákiában ugyanúgy fúj a szél, mint a környező országokban és kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget, amely egy megújuló energiaforrás, ráadásul sokkal környezetkímélőbb, mint más források” – egészítette ki Ján Karaba.

Szlovákiában még törvénymódosításra van szükség

Az igazgató szerint azonban olyan törvénymódosításra is szükség van, amelyben már nem szerepel az úgynevezett G-komponens, amely nagyban megemeli az elektromos áramtermelés költségeit a beruházók részére. Erre azért lenne szükség, mert ezzel a beruházóknak vonzóbb lenne a szélerőművek telepítése és működtetése.

(BM/Felvidék.ma/webnoviny.sk)