Fotó: Pixabay

Az információs-műszaki eszközök felügyeletét végző bizottságról várhatóan a parlament szeptemberi ülésén szavaznak majd, közölte a TASR hírügynökséggel a parlament védelmi és biztonsági bizottságának elnöke, Juraj Krúpa (OĽANO), aki szerint már megegyezés született annak összetételét illetően, neveket azonban nem kívánt említeni.

A bizottság nyolc tagból áll majd, hárman a koalíciót, hárman az ellenzéket képviselik, őket kettesével választják a védelmi, a titkosszolgálat tevékenységét felügyelő, illetve a katonai hírszerzés tevékenységét felügyelő bizottság tagjai közül. A fennmaradó két tagot a parlament a védelmi bizottság elnökének javaslata alapján választja meg,

a bizottság elnökének pedig az ellenzék soraiból kell kikerülnie.

A tagok közül kettőnek az adott terület szakértőjének kell lennie. Krúpa szerint már itt is megvannak a jelöltek. A lehallgatás felügyeletére vonatkozó törvény szerint 40 évesnél idősebb személyek választhatók erre a posztra, akik jogosultak a „szigorúan titkos” információk kezelésére,

s legalább 10 éves bírói, ügyészi, rendőrségi, hírszerzési, jogi, biztonsági vagy diplomáciai gyakorlattal kell rendelkezniük.

A bizottságot, melynek el kell bírálnia, hogy az információs-műszaki eszközöket a rendőrség vagy a Szlovák Információs Szolgálat jogszerűen alkalmazza-e, a törvény értelmében a parlament hozza létre. Az említett bizottság az előző választási időszakban nem működött. Akadályt jelentett ugyanis az egyik tag, Ľubomír Galko akkori képviselő, akinek védelmi miniszterként a személyéhez kötődött az újságírók lehallgatásának ügye.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)