Cs. Korka Zsuzsa és a háttérben Kunné Paulusz Györgyi Magyarországról érkeztek (Fotó: Berényi Kornélia)

Egy év kihagyás után örömmel érkeztek, és egy héten át alkottak hazai és nemzetközi képzőművészek Szőgyénben. A tábor már több mint két évtizedet tudhat maga mögött, de elmondható, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik, hiszen az alapítótagok mellé újabb és újabb fiatal alkotók érkeznek nyaranta a művésztelepre.

A táborzáró kiállításon Méri Szabolcs, a község polgármestere örömét fejezte ki, amiért a vírus okozta helyzet ellenére rekordszámú résztvevővel sikerült megvalósítani a művésztábort, mely nyaranta egyik színfoltja a falunak.

A tábor alapítótagja, jelenlegi vezetője Kunné Paulusz Györgyi ikonfestő (Fotó: Berényi Kornélia)

Ennek köszönhető, hogy az évek múlásával egyre bővül a szőgyéni kortárs galéria anyaga, mely a művészek által ajándékozott alkotásokat tartalmazza. Értékelte, hogy a témák között, a művészek keze nyomán a hely jellegzetességei is visszaköszönnek.

Az idei táborban huszonkilencen alkottak: tizenhat hazai, tizenkét anyaországi és egy szerbiai művész. A legfiatalabb 17, a legidősebb 77 éves volt. A szabadon választott témák mellett a közös munka témája az európaiság volt. Az „Országok, zászlók, emberek az Európai Unióban” címen meghirdetett témához a művészek alkotásai mellé csatlakoztak helyi gyermekek és fiatalok, az ő alkotásaik is láthatóak voltak a zárókiállításon. A cserkészek közös munkája mellé Dékány Péter, Laczkó Anikó és Nyitrai Dávid nyújtott be pályamunkát.

Kunné Paulusz Györgyi szentendrei ikonfestő, művésztanár, a tábor vezetője köszönetet mondott a lehetőségért a szervezőknek, a házigazdáknak, valamint a szakmailag tartalmas és sikeres hét lefolyásáért a résztvevőknek.

Megemlékezett azokról az alapító tagokról, akik már nincsenek az élők sorában, köztük a tábor hajdani vezetőjéről, Kántor János esztergomi festőművészről, Kocsis Ernőről, a felvidéki képzőművészet kiemelkedő alakjáról, s mindazokról, akiknek emlékét a szőgyéni galériában található alkotásaik őrzik.

„A művésztábort a sokszínűség, sokféleség jellemezte, és tette különlegessé az együttlétet, valamint Szőgyén életét is egy héten át. Sokféle helyszínről érkeztek a résztvevők, sokféle témában és sokféle technikával alkottak, sokféle korosztályt képviseltek, és ebbe a sokféleségbe mindenki belevitte a saját egyéniségét. Ezt a sokszínűséget képviselik azok a színvonalas munkák, melyek ezekben a napokban születtek, és a kiállított alkotások, melyeket a zárókiállításon csodálhatott meg a közönség” – mondta el a szakmai értékelőben a táborvezető.

Végezetül ezzel a gondolattal zárta be a tábort, és búcsúzott a kiállítás résztvevőitől:

„Teréz anya szavai szerint úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb lenne a tenger. A gondolathoz csatlakozva elmondhatom, hogy a képzőművészet is kevesebb lenne a szőgyéni alkotótábor nélkül.”

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)