Veronika Remišová (TASR)

Veronika Remišová véleménye szerint az Eduard Heger vezette kormány első 100 napja alapvető reformok előkészítésével telt. Ezek egyike a polgárok és vállalkozók számára a felesleges bürokratikus intézkedések kiiktatása. A Za ľudí mozgalom képviselői úgy vélik, hogy Eduard Heger kormánya sikeresen rajtol a nehéz pandémiás időszak után.

„Igor Matovič kormányzása alatt a koronavírus-járvány elleni harcra összpontosítottunk, most az ország válság utáni megújulására kell figyelnünk” – mondta a kormány alelnöke, a  Za ľudí mozgalom elnöke.

Remišová kiemelte, hogy Eduard Heger kormánya alapvető reformokra készül és a bürokrácia teljes felszámolását tervezi. Ezzel kapcsolatosan kihangsúlyozta azt az antibürokratikus törvényt, amelynek értelmében megszüntetnek eddig érvényben levő 21 igazolást és kiírást, amellyel  4 millió irat kiadását takarítják meg 40 millió euró értékben.

Rámutatott továbbá arra is, hogy egyszerűsítik az eurós alapok merítésének rendszerét, amellyel segítik valamennyi minisztérium munkáját, egyszerűsítik, gyorsabbá és rugalmasabbá teszik az eurós alapokból származó pénzek felhasználását.

Az Európai Bizottsággal 780 millió eurót sikerült kiegyezniük a REACT-EU válság elleni csomagból, amelyet új munkahelyek teremtésére, az egészségügy, az iskolák korszerűsítésére és környezetvédelemre, zöld megoldások támogatására kívánnak fordítani.

„Az igazságszolgáltatásban tovább folytatjuk a lakosság bizalmának visszanyerését és erősítését a törvényhozásban, továbbá a bírósági eljárások idejének lerövidítését és a Legfelső Bíróság működőképességének biztosítását. A bűncselekmények áldozatai pedig a jogszabályok értelmében hathatósabb segítséget kapnak” – ígérte Veronika Remišová.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)