Fotó: a Csemadok Somorjai Alapszervezete facebook oldala

Augusztus 22-én, vasárnap a Csemadok Somorjai Alapszervezete meghívására Somorjára érkezett Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművész. A Szent István napok keretében megtartott rendezvényen majd 200 ember gyűlt össze a nemrég felújított  és idén átadott volt Paulánus kolostor belső udvarán.

A Kossuth-díjas színész, miután üdvözölte az egybegyűlteket egyből az Eucharisztikus kongresszus és Ferenc pápa szlovákiai látogatása felé terelte a beszélgetést, s elmesélte, hogy mikor pár éve Észak-Felvidéken forgatott, jó kapcsolatot ápolt a szlovák kollégákkal, akik csak azt találták furcsának, hogy ő minden nap ment szentmisére és áldozott.

„Böcsbe voltam tartva, mert minden nap mentem szentmisére a falubeliekkel együtt. De ott a vasárnapi szentmisén mindenki ott volt. Hétköznap is tele voltunk, de nem mindenki. De hétvégén televótunk. A pap meg is hívott vacsorázni. Még tudott magyarul egy kicsit, mert még magyarul tanulta a teológiát Nagyszombatban, olyan öreg volt.“

Ebből a saját példából kiindulva feltette a kérdést: tudjuk-e, hogy miért jön a Pápa Felvidékre?

„Azért jön a Pápa ide, mert 2000-ben felmérést csinált a Vatikán, hogy melyik Európa legkeresztényebb állama. Az első helyen Szlovákia végezett” – mondta, majd hozzátette, hogy Szlovákiában 100 ezer katolikusra 17 kispap jutott. Második Lengyelország, ahol 100 ezer katolikusra 13, a harmadik helyen – bármily hihetetlen – Románia, ahol ugyanennyi emberre 12 kispap esett, de Romániának a katolikussága 83 százalékban magyar anyanyelvű.

Egy meglepő adat is elhangzott, miszerint 2000-ben Magyarország 72 százaléka vallotta magát kereszténynek, 2010-ben viszont már csak 54 százalék. S az pedig egy külön téma, hogy ez az 54 százalék mennyire gyakorolja a hitét.

„Magyarország olyan, mint egy szelet kenyér: leválasztották a héját a beléről. De a héjában nagyobb a vitamin. Ha nem volnának határon túli jó keresztény katolikus családok, már lassan be kéne zárni a teológiákat odahaza. Ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem, ezért van nálunk az Eucharisztikus találkozó.”

Fotó: a Csemadok Somorjai Alapszervezete facebook oldala

A művész elmesélte, hogy a minap olvasott arról, hogy a szlovák külügyminiszter szerint Szlovákia nem Felvidék.

„Szlovákia az Felvidék, Felvidék az meg Szlovákia. Igaza van, hisz ő így fogalmaz, neki ez az identitása, nekünk meg ez. Attól még a kettő egyforma. S előbb volt Magyarország, aztán lett Szlovákia. De ezzel nincsen baj. Örüljenek neki, hogy itt élnek. Maguk egy keresztény országban élnek.

Elmondta, hogy otthon nem értik, hogy a Pápa miért tölt csak egy napot az Eucharisztikus kongresszuson, s miért megy három napra Felvidékre. Pedig szerinte egyértelmű: mert Felvidék Európa legkatolikusabb országa.

„Menjenek, menjenek magyar zászlókkal, rajta két angyallal, a régi címerünkkel. Menjenek. Ahányan csak vannak. Minden katolikus. Zászlóval. Kereszt alatt. Irány. Hát ez a módja. Majd akkor a Pápa felteszi a kérdést: hogyhogy ennyi magyar van? Igen, oda kéne menni, ahova megy, ott kéne lenni a magyaroknak. A szlovákok ott lesznek, nyugodjanak meg. S igazuk is van.”

Fotó: a Csemadok Somorjai Alapszervezete facebook oldala

Feltette azt a kérdést is, hogy tudják-e, miért lett volna az Eucharisztikus találkozó 2020-ban Budapesten? Azért, mert Trianon 100. évfordulójára tette a Szűzanya. És ez szerinte nem véletlen.

Hozzátette azt is, hogy az Eucharisztikus találkozó a világtörténelem egyik legnagyobb pillanata lesz. XVI. Benedek azt mondta, hogy a XXI. század vagy eucharisztikus lesz, vagy nem lesz. Ebből az következik, hogy Magyarország vagy eucharisztikus lesz, vagy nem lesz.

„Ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem. Aki tud, az jöjjön el Budapestre. Legyen ott. Ott is, meg itt is, Felvidéken. Hogy tényleg érezze a Pápa, hogy ébred Magyarország. Mert Ő hallja, hogy mi Magyarok Nagyasszonya népe vagyunk. De hogy ez igaz-e, azt be kéne bizonyítani” – mondta.

Ez a cikk pedig azért íródott, hogy terjessze ezt az üzenetet: aki teheti, s módja van rá, az menjen el azokra a helyekre, melyeket a Pápa szeptemberben Felvidéken meglátogat: Pozsonyba, Sasvárra, Kassára. Vigyünk magyar zászlót, s jelezzük, él még több százezer magyar keresztény katolikus a Felvidéken.

(Méry János/Felvidék.ma)