Előtérben: Szűcs Dániel, Horváth Gábor, Híves Mária, Horváth Diana és Józsa Mónika (Fotó: Horváth Géza)

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa és a Gödöllői Kamarazenekar közös hangversenyt adott augusztus 14-én, Galántán, a Szent István király-plébániatemplomban.

A művészeket, valamint a közönséget a egyházközség nevében Gál Péter atya üdvözölte. A hallgatóságot a kórus művészeti vezetője, Józsa Mónika köszöntötte a fellépők nevében. Bevezetőjében kiemelte, hogy kezdőénekként Kodály Zoltán zeneművét, az Ének Szent István királyhoz című kórusművet választották, mivel Szent István halálának napja augusztus 15-e, amely egyben Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony vigíliája is.

A galántai római katolikus templomra azért esett a választás, mivel első királyunk tiszteletére szentelték fel, aki a Szűzanya oltalmába ajánlotta koronáját és népét.

Pár szóval a kórust és kamarazenekart is bemutatta. A közel hat évtizedes múlttal rendelkező pedagóguskórus felemelő zenei élményben részesítette a közönséget. A nyári hőségben a hűs templomban is hamar felforrósodott a levegő, mert az énekesek hatalmas lendülettel és átéléssel adták elő repertoárjukat.

Hallhattuk Franz Biebl Ave Mariáját, valamint Rajter Laos Iustorum animae, Orbán György Psalmus 126 és Kocsár Miklós Hegyet hágék című művét. Felcsendült Bárdos Lajos rendkívül népszerű Boldogasszony című kánonja.

A kórusműveket Józsa Mónika és Szűcs Dániel segédkarnagy vezényelte.

(Fotó: Horváth Géza)

A koncert második részében a négy évtizedes múltra visszatekintő Gödöllői Kamarazenekar lépett fel

Wolfgang Amadeus Mozart B-dúr divertimentójával. Az est zárószámaként a két együttes közösen adta elő a velencei barokk mester, Antonio Vivaldi Glória című nagyszabású ének-zenekari kompozícióját

két kiváló szólista, Híves Mária (szoprán) és Horváth Diana (mezzoszoprán) közreműködésével, Horváth Gábor vezényletével.

E páratlan est a Kreatív Európa programtól elnyert támogatásnak köszönhetően valósulhatott meg.

(Fotó: Horváth Géza)
A Szlovákiái Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa 1964-ben alakult Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara (CSMTKÉ) néven. A kórus alapító karnagya volt Szíjjártó Jenő, Janda Iván, Ág Tibor és Schleicher László. Szíjjártó Jenőnek politikai okokból hamarosan távoznia kellett a kórus éléről. Helyét Vass Lajos vette át, aki haláláig, 1992-ig vendégkarnagyként határozta meg a kórus zenei arculatát. Énekkarunk ma az ő nevét viseli. Magyarországi vendégkarnagyként Tamási László, Sapszon Ferenc, Tóth Árpád, Stauróczky Balázs és Kocsis-Holper Zoltán követte. 2006-ig Janda Iván volt az együttes művészeti vezetője, tőle Józsa Mónika vette át ezt a tisztséget.
A kórus tagjai többnyire szlovákiai magyar pedagógusok, akik havi egy hétvégén jönnek össze az éppen időszerű fellépés helyszínén vagy annak közelében. Fennállásának 57 éve alatt számos hazai és külföldi sikert aratott, és saját kategóriájában kimagasló színvonalat képvisel.

(Mészáros Angelika/Felvidék.ma)