Az Ahogy esik, úgy puffan csapata Zselízen - balról Nagy László, Olasz István, Gubík Ági, Majorfalvi Bálint, Szabó Viktor – a fotót Fábián Nikolett készítette

Közel másfél éves (a járvány okozta) kényszerszünet után tért vissza az Ahogy esik, úgy puffan improvizációs csapata, hogy ismét fergeteges műsorral szórakoztassa közönségét.

Az 55. Országos Népművészeti Fesztiválon, Zselízen léphetett fel a társulat augusztus 22-én, s egy órán keresztül szórakozhatott a publikum a Majorfalvi Bálint játékmester által kiagyalt és konferált improvizációs jelenetsoron.

Gubík Ági, Olasz István, Szabó Viktor, valamint Nagy László léptek fel ezúttal (a szereplők személye alkalmanként változik), s a hálás közönség végül vastapssal jutalmazta a sodró lendületű produkciót.

A csapat reméli, hogy a jövőben hasonló hangulatú előadásokon szórakoztathatja az érdeklődőket akár törzshelyén (Komáromban, a RÉV-ben), vagy további kiutazások alkalmával külső helyszíneken. Addig is az érdeklődők számára elérhető a csoport Facebook-oldala, ahol minden friss információ rendelkezésre áll az aktuális programokról.

Salakmentes művészet az 55. zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon

(Sajtóközlemény)