A katolikus egyház szeptember 14-én emlékezik Krisztus keresztjének megtalálására, melyet a Szent Kereszt felmagasztalása néven ünnepel. Az ember mindennapi életének tudatos vagy véletlenszerű tartozéka a kereszt. Néha szemünkbe ötlik, egy hegytetőn, az útszélen, a templomok tornyán, a temetőkben, vagy régi épületek homlokzatán. Van, aki a nyakába hordja, vagy a szobája falán őrzi. Eleink a bejárati ajtók fölé tették, hogy védelmet nyújtson a gonosz ellen. Az a jel, mely az európai kultúrát évszázadokon át betöltötte.
A mai ünnepen az Egyház Krisztus keresztjének fontosságára és üzenetére irányítja a hívők figyelmét, a megváltás keresztjének felmagasztalására, annak tartalmára és mélységére. Az ünnep tiszteletére tájainkon is emeltek őseink templomokat. Ilyen a Barton, a Pereszlényben vagy az Érsekújvárban álló Szent Kereszt felmagasztalása templom.
Az ünnepi esemény történelmi gyökere pontosan meghatározható: 335. szeptember 13-án történt a Szent Kereszt megtalálása, majd másnap a felmagasztalása. Az eseményről nemcsak Rufinusz (345–410), hanem Szókratész (380–440) egyháztörténet-író is beszámol.
A keresztényeket a kezdetektől érdekelték Krisztus életének és szenvedésének helyszínei, így amennyiben lehetőségük volt, szívesen vállalkoztak komolyabb zarándokútra, hogy megtekinthessenek egy-egy szent helyet. Az üldözések idején ezt természetesen csak titokban tehették. Nagy Konstantin császár végül szabadságot adott nekik vallásuk gyakorlására, sőt, isteni sugallatra birodalmát maga is keresztény alapokra helyezte. Mélyen vallásos édesanyja, Szent Ilona császárnő személyesen szorgalmazta a Szentföld feltárásának ügyét.
Egyik szentbeszédében Szent Ambrus püspök elbeszéli, hogy az idős Ilona császárné hogyan indult el Jeruzsálembe az Úr szenvedése helyének felkutatására. Merész elhatározással vállalta a veszélyes és fáradságos utazást, egymás után felkereste a szent helyeket, végül megérkezett a helyhez, ahol az Üdvözítő értünk szenvedett. A Golgotára érve Szent Ilona lélekkel eltelten így szólt:
“Íme a küzdelem helye, de hol van a győzelem? Keresem az üdvösség zászlaját, és nem lelem. Én királyi pompában – mondja – az Úr keresztje meg a porban? Én aranyban, Krisztus győzelmi jelvénye a romok alatt? Az még mindig rejtekben van, és az örök élet pálmája el van dugva? Hogyan tekinthetem magam megváltottnak, ha a megváltás maga nem vehető észre?”
A császárnő parancsára nekifogtak a szent sír feltárásának, reménykedve, hogy előkerülnek a Szent Kereszt maradványai is. Nehézséget jelentett azonban, hogy a szenvedés helyén a pogányok egy Aphrodité-szentélyt építettek, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az Úr szenvedésének szent helyét elfedjék, s így a feledésnek adják át. Nem számoltak viszont azzal, hogy a vallásos érzéseiben így mélyen megbántott jeruzsálemi keresztény közösség nemzedékeken át annál szívósabban őrizte annak tudatát, hogy itt van az Úr sírhelye. Császári parancsra lerombolták az Aphrodité ó-szentélyt, a helyét felásták, s az alatta lévő földet is elhordták. Ekkor találták meg a sírt, az Üdvözítő feltámadásának emlékhelyét.
A sír közelében találtak három keresztet, de még nem tudták, melyik volt az a „boldogságos fa, amelyen az Úr teste függött, és amely magába itta drága vérének csöppjeit”.
Ekkor Makariosz, Jeruzsálem püspöke, aki maga is szorgalmazta az ásatást, jelet kért Istentől. Tanácsára egy már régóta betegségben szenvedő, és halálveszélybe került előkelő hölgy megérintette egyenként a feltalált kereszteket. Az ő hirtelen bekövetkező csodás gyógyulása tette nyilvánvalóvá, hogy melyik az Üdvözítő keresztje.
A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén a jeruzsálemi liturgiában a Szent Kereszt-ereklyét mutatták fel. A hívők ez előtt meghajolva fejezhették ki hódolatukat és hálájukat az Üdvözítő iránt, aki kereszthalála által váltotta meg a világot. A kereszthódolat hagyományos szertartása évről évre visszatér az egyház nagypénteki liturgiájában.
Forrás: Sacra Blog
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
