Jeff Sessions, az USA korábbi igazságügyminisztere, főállamügyésze és Varga Judit magyar igazságügyi minszter (Fotó: Varga Judit FB-oldala)

Nincs erős nemzet erős külső határok nélkül – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter közösségi oldalán kedden, miután fogadta Jeff Sessionst, az Egyesült Államok korábbi igazságügy-miniszterét, főállamügyészét.

Varga Judit bejegyzésében azt írta, az egykori alabamai szenátor kulcsszerepet játszott a Trump-adminisztráció bevándorláspolitikájának kialakításában, előtte pedig 20 éven keresztül volt szószólója az amerikai bevándorlási törvény reformjának.

“Bár a két ország – méretéből és elhelyezkedéséből adódóan – sok mindenben különbözik, egy közös pont határozottan látható: déli határainkon soha nem látott mértékű migrációs nyomás volt tapasztalható az elmúlt években” – tette hozzá.

A miniszter közölte, egyetértettek abban, hogy az illegális bevándorlás “nem jelenthet megoldást demográfiai és munkaerőpiaci kihívásokra”, azokat hatékony családpolitikai eszközökkel kell orvosolni.

“Biztonságunk és keresztény kultúránk nem kerülhet feladásra, a problémák magunkra húzása helyett pedig a segítséget kell odavinni, ahol a legnagyobb szükség van rá. A képlet egyszerű: nincs erős nemzet erős külső határok nélkül!” – írta közösségi oldalán Varga Judit.

(MTI)