A Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXVI. Országos Találkozóját online formában rendezték meg október 8-án.

A résztvevőket, Vörös Mária, az SZMPSZ alelnöke köszöntötte, elmondta, hogy a járványhelyzet miatt Rozsnyó helyett kivételesen Komáromban, a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában rendezték meg a találkozót, az online formát is kihasználva. A helyszínen a díjazott pedagógusok és a konferencia előadói jelentek meg.

Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy a pedagógusoknak szükségük van az iránytűre, s ezt a szerepet töltik be az országos találkozók, ezért tartják fenn az érdeklődést legalább online formában is.

Elmondta, hogy a közoktatásban rengeteg az akadályozó tényező, állandóan megújuló reformok jelölik az utat és sokasodnak a megválaszolatlan kérdések, a bizonytalanság a mindennapok részévé vált.

„A nevelők felelőssége a koronavírus-járvány következtében megnövekedett. Irányunkban a társadalmi elvárás óriási, mert amilyen a ma iskolája, olyan lesz a jövő nemzedéke. Ma sokkal nagyobb szükségünk van Rozsnyó szellemiségére, mint a korábbiakban” – hangsúlyozta Fekete Irén.

Három plenáris szakmai előadást hallgathatnak meg az érdeklődők.

Száz év kisebbségben – a szlovákiai magyarság önszerveződésének évszázada címmel Simon Attila történész, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója; Hagyomány és korszerűség címmel Pintes Gábor a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem dékánja; Magyar iskola 2021: az új évtized kihívásai címmel Fodor Attila a komáromi Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója osztotta meg gondolatait.

Simon Attila történész, akadémikus gondolatébresztő előadást tartott. Az elején mint az MTA külső tagjának a tegnapi akadémiai székfoglaló előadásához szívből gratuláltak a konferencia résztvevői.

Száz év kisebbségben című előadásában kifejtette, hogy az emlékezetben és a történetírásban gyakori az a séma, ami a száz évet elszenvedésként mutatja be, s ez nem helyes. „Úgy gondolom, hogy ez kontraproduktív. Olyan példákat kell felmutatnunk, amelyek alakítják a sorsunkat. A száz évet nemcsak elszenvedtük, de alakítottuk” – mondta Simon Attila.

Ma is fontos, hogy tudjuk magunkat közösségként megélni, ha megszűnik a kapocs, akkor komoly problémák alakulnak ki. Trianont követően a közösség kialakítását akadályozta a revízióvárás, a hagyományok, szimbólumok hiánya. A Felvidéknek nem volt „fővárosa”, kisugárzó erővel rendelkező városa, s ez a mai napig így van.

Kiemelte Szent-Ivány József tevékenységét. A felvidéki politikus azért munkálkodott, hogy intézményesítse közösségünket, s minden település megfelelő szervezeteket hozzon létre. „Azt gondolom, hogy ma is ez a helyes út, hogy belülről erősítsük közösségünket” – szögezte le Simon Attila.

Kitért a visszacsatolás hat évére, s rámutatott, hogy mennyire fontos volt akkor is a szocializáció. A visszacsatolt területeken pedig a felvidéki közösség elkezdett szétesni, ekkor mutatta meg tehetségét Esterházy János.

1945 egy fontos korszakhatár, amikor háborús bűnössé nyilvánítják ezt a közösséget, szétzilálják a családokat a kitelepítésekkel, a vidéket a szövetkezetesítéssel. Etnikai tisztogatás folyik. A sztálinista diktatúra a kisebbségekre kétszeresen hatott.

Megjegyezte, hogy mindenkor érvényes, ha nem teremtjük meg magunknak az intézményrendszereinket, akkor el vagyunk veszve.

„Azt gondolom, hogy ma nem biztos, hogy mindenben tudjuk tartani a lépést. Többet kellene magunkért tenni, mert mindig akadhatnak olyan időszakok, amikor magunkra leszünk utalva. A közösségünk azért tudott fennmaradni, mert sosem másban, hanem magában bízott, s azt remélem, hogy ez így is fog maradni” – zárta a gondolatát.

A ma iskolája válaszút elé van helyezve, hogy hagyományos vagy korszerű besorolást kap-e. A posztmodern iskola szakít a hagyományokkal. Ugyanakkor nem lehet a hagyományosra leegyszerűsíteni a kérdést – véli Pintes Gábor.

Pintes Gábor három tagolást különböztet meg: egyetemes, regionális és nemzeti valamint helyi, intézményi szempontból. S minden szinten meg kell teremteni az értékstruktúráját az iskoláknak.

„Szkeptikus vagyok ezen a téren. Nem tudjuk, hogy hogyan teremtsük meg ezeket a szinteket. Ha nincs iránytűje az iskolának, amiből kiindulhat, akkor nem tud hivatkozni, hogy az ő iskolája miben más, mint a másik. Ez egy nagy kihívás, hogy a hagyomány ne csak frázis legyen, hanem olyan értékek jelenjenek meg, amelyek szerves részét képezik az intézménynek. Gyakran nevezik ezt az iskola kultúrájának is” – fejtette ki a dékán.

Hangsúlyozta, hogy bizonyos értékeket át kell menteni az értékmegőrzés és értékátörökítés módján, s e mellett új normákat és értékeket is létre kell hozni annak érdekében, hogy az iskolák ne ragadjanak le.

„Ha megvannak a helyi sajátosságok fogalmazva, s beépülnek az iskola életébe, akkor lehet azokat továbbvinni” – hangsúlyozta, s kiemelte, hogyha korszerű oktatásról akarunk beszélni, akkor személyre szabott módszereket kell alkalmazni, ugyanis a korszerű nem mond ellent a hagyománynak.

Mint mondta, tudatosítani kell, hogy a korszerűsítés nem statikus folyamat, s az iskolának kell lennie annak a térnek, ahol a korszerű és hagyományos összekapcsolódik annak érdekében, hogy minőségi iskoláink legyenek.

Fodor Attila az új évtized kihívásairól szólt, rendszer és intézményszinten vizsgálta a kérdést. Teendő feladatokként nevezte meg a politikai-jogi funkcionális támogatás meghatározását, a politikai és a szakmai érdek-képviseletet valamint az innovációs támogatást.

Felidézte Gubík László királyfiakarcsai október 6-i beszédét, amikor a felvidéki reformkort vette górcső alá. Azt mondta, hogy a felvidéki magyarságnak kellene egy társadalmi program, egy közösségi stratégia.

„Ez a közösségi stratégia nincs meg, mint ahogy az oktatáson belül sincs meg a szlovákiai magyarságnak egy átfogó stratégiája, jövőképe. Ha kicsit vigasztalni akarjuk magunkat, akkor el kell mondani, hogy legalább a pedagógusszövetségben már elkezdődött a gondolkodás” – jegyezte meg Fodor Attila.

Felhívta a figyelmet, hogy januártól létrejön egy mamutintézmény, ahol a nemzetiségi oktatás támogatása is eldől. Az EU helyreállítási alapjának keretében 40 regionális tanácsadói központ jön létre.

Kifejtette, hogy sokkal hatékonyabb munkát várnak a Selye János Egyetemtől a pedagógus továbbképzés, a pedagógiai kutatások és innováció, a publikációs, tanulmányok terén. Hangsúlyozta, hogy egy pedagógiai paradigmaváltás folyik, s már a pedagógusok helyett tanulás-szervezők jelennek meg.

„Az a feladat, hogy a felvidéki pedagógus nehogy kimaradjon a jövő iskolájából” – zárta gondolatsorát Fodor Attila.

A rendezvényen jelenléti formában kerültek átadásra a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által alapított díjak és a Felvidéki Magyar Pedagógus Díj.

Az SZMPSZ által alapított díjak 2008-tól öt kategóriában évente kerülnek átadásra. A díjazott pedagógusok a Pedagógusszövetség emléklapja mellett Darázs Rozália szobrászművész bronz kisplasztikájának tulajdonosaivá válnak. A díjat Fekete Irén elnök és Hack László alelnök adták át.

Az SZMPSZ Díját az óvópedagógusok részére, kiváló módszertani és nevelési eredményekért kategóriában Barta Ildikó (Komárom), Kássa Melinda (Nagykapos), Polgári Mária (Rimaszombat) kapták meg.
Az SZMPSZ Díjat a tehetségek felkarolásáért és gondozásáért kategóriában Morovics Ibolya (Felsőszeli) és Pál Gabriella (Nagybalog) érdemelték ki.
Az SZMPSZ Díját a szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységéért idén Ádám Lilla (Rimaszombat) és Czibor Angelika (Hetény) vette át.
Az SZMPSZ Díj tulajdonosa a kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményekért kategóriában Ambrus Irén (Rozsnyó) és Rancsó Andrea (Hetény) lettek.
Az SZMPSZ Pedagógus Életpálya Díjban Hegedűs Alica (Tiszacsernyő), Páko Mária (Rimaszombat) és Válent Katalin (Kassa) részesült.
SZMPSZ Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat 2021-ben Sándor Anna nyelvész, nyugalmazott egyetemi docens kapta.

Sándor Anna magyar nyelv, történelem és latin szakon szerzett tanári diplomát. Nyugdíjazásáig színvonalasan oktatott és kutatott, volt gimnáziumi tanár, nevelő gyermekotthonban, majd a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére került adjunktusként. Megmutatta, hogyan lehet szeretettel, szívvel, lélekkel tanítani. Azt vallja, hogy nemcsak tanítani kell, hanem istápolni kell a gyermek lelkét is. Több mint száz publikációja jelent meg, ő alkotta meg az első magyar tájszótárt, a nyelvészeti kutatásokba kollégáit is bevonta, akiknek emberileg és szakmailag példakép lett. Nyitrán megalapozta a modern szellemi képzést. Munkáját számos elismeréssel jutalmazták, megkapta többek közt a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

A díjazottak nevében is Sándor Anna levelét Ádám Zita, az SZMPSZ tiszteletbeli alelnöke olvasta fel. Megköszönte a fáradozást mindazoknak, akik nélkül sem a díj, sem a rendezvény nem jöhetett volna létre.

„A kitüntetések értékét növeli, hogy odaítélését a szlovákiai magyar közösségnek az a szakmai szervezete hagyta jóvá, mely a legjobban érti és érzi az itteni magyar pedagógusok munkájának örömeit és gondjait, a sikerek mögött meghúzódó erőfeszítéseket, s a kudarcaikat okozó nehézségeket. A pedagógusok a magyar közösség megmaradásának is a legfontosabb pillérei” – írta.

A zárszót Tamás Erzsébet, az SZMPSZ Rozsnyói Területi Választmányának elnöke mondta, reményének adva hangot, hogy jövőre újra Rozsnyón találkozhatnak.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)