Hamran István országos rendőrfőkapitány (Fotó: SITA)

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Tisztítótűz fedőnevű csapatának négy nyomozója, akik ellen korábban büntetőeljárás indult, folytathatják a munkájukat. Ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Hamran István ideiglenesen megbízott országos rendőrfőkapitány, aki nem lát okot arra, hogy szolgálaton kívül helyezze őket.

Hamran a kerületi bíróság határozatára hivatkozott, amely a büntetőeljárást megalapozatlannak nyilvánította. A megbízott rendőrfőkapitány szerint a bírósági határozat sokatmondó, de még megvárja az indoklást. Úgy véli, az Ellenőrzési Szolgálat hibát vétett a büntetőeljárás indításával,

a vádiratból pedig hiányzik a logikus érvelés, ezért bízik benne, hogy azt „lesöprik az asztalról”.

A nyomozók a rendőrfőnök szerint vissza akarnak térni a munkájukhoz. „Engem is meglepett, hogy még a korábbinál is nagyobb lelkesedéssel folytatnák a munkát” – jegyezte meg. Szerinte nincs szó összeférhetetlenségről, hiszen nem a saját ügyeiket vizsgálják.

Hozzátette: profikról van szó, eddigi teljesítményükről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

A NAKA négy nyomozója ellen az Ellenőrzési Szolgálat nyomozói indítottak eljárást hivatali hatáskörrel való visszaélés, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében. Két nyomozót azzal is meggyanúsítottak, hogy befolyásoltak több tanúvallomást. A Pozsonyi Kerületi Bíróság múlt héten szabadlábra helyezte őket a büntetőeljárás megalapozatlanságára hivatkozva.

(TASR/Felvidék.ma)