A másság iránti empátia a szolidaritás megnyilvánulása, ami erősebbé teszi a társadalmunkat. Ezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki, miután szerdán fogadta a Siketek Szlovákiai Szövetségének képviselőit.

Az elnök asszony köszönetet mondott nekik, valamint a többi hallássérülteket segítő munkavállalónak a munkájukért, és főleg azoknak az akadályoknak az elhárításáért, amelyekkel ezek az emberek nap mint nap találkoznak.

„Köszönöm az önök fontos munkáját, amely egyrészt segít lebontani ezeket az akadályokat, hogy a siketek egyenértékű életet élhessenek, másrészt érzékenyíti is a társadalmat, hogy kivétel nélkül mindenkiben elsősorban az embert lássuk meg, akinek joga van a méltóságteljes élethez” – hangsúlyozta az államfő.

Čaputová emlékeztetett, hogy a hallássérültek az élet sok területén akadályokkal szembesülnek.

„Néhányan önök közül szájról olvasással segítik a kommunikációt, ami most, a járvány idején nehezebb a kötelező maszkviselés miatt” – jegyezte meg.

Hangsúlyozta a feliratozás vagy a szimultán átirat általi tájékoztatás fontosságát is. Az elnök asszony bevallása szerint maga is igyekszik megtalálni a módját az akadályok leküzdésének, például úgy, hogy a fontos beszédeit jelnyelvi tolmács fordítja le, vagy azonnali feliratozást kapnak.

„Fontosnak tartom, hogy én is hozzájáruljak az önök jobb életéhez Szlovákiában” – hangsúlyozta az államfő, sok erőt kívánva a megjelenteknek a hallássérültek emberi jogainak érvényesítéséhez.

(tasr/Felvidék.ma)