Oltásellenes tüntetők az USA-ban (Kép: cpj.org)

Az oltásellenes kampányokkal, a mobil oltócsoportok elleni támadásokkal és a járványügyi szakembereket ért fenyegetésekkel foglalkozik szerdán a központi válságstáb (ÚKŠ). A bizottság vizsgálja a helyzet megoldására vonatkozó javaslatokat – tájékoztatott Roman Mikulec belügyminiszter és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter a találkozó előtt.

„Sok támadás éri az egészségügyi dolgozókat, ezért úgy gondolom, egyértelmű álláspontra kell helyezkednünk” – mondta Lengvarský. Konkrét javaslatot nem tett, a belügyminisztériummal akar egyeztetni.

Már korábban is hoztak intézkedéseket az egészségügyi dolgozók védelmére. Štefan Hamran megbízott országos rendőrfőkapitány úgy tájékoztatott, hogy ezeket az intézkedéseket meg fogják erősíteni. „Pontosan tudjuk, hol működnek mobil oltópontok, és megerősítjük a járőrözést ezeken a helyeken, hogy ha szükség van rá, be tudjunk avatkozni” – mondta Hamran. A rendőrség kivizsgál a járványügyi szakembereket ért minden egyes támadást, és megpróbálják megcáfolni az álhíreket is. „Ha büntetőjogi szempontból felelősségre vonható a tettes, akkor a bűnüldöző hatóságok veszik át az ügyet” – mondta Hamran.

Lukáš Baňacký, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának képviselője is szükségesnek tartja, hogy védettebbek legyenek a járványügyi védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók. Rámutatott, hogy a járvány korábbi hullámai alatt is voltak támadások.

„Ha valaki szolgálatot teljesít, és ezzel áldozatot hoz, miért kellene olyanok célpontjává válnia, akik ilyen perverz módon akarnak népszerűséget szerezni? Az állam és az önkormányzatok dolga, hogy egyesítsék erőiket, kapacitásaikat, és megfelelően védjék az egészségügyi dolgozókat” – mondta.

Martin Klus, a külügyminisztérium államtitkára nem tud arról, hogy a határellenőrzés módosításáról tárgyalna a központi válságstáb. Klus úgy véli, hogy a helyzet lehetővé teszi a maximális szabadságot, különösen a beoltottak számára.

(TASR/Felvidék.ma)