Fotó: Máté Gyöngyi

A Pro Le-Ti Polgári Társulás és az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület információs napot tartott Rozsnyón a Rákóczi Magyar Házban.

A rendezvényen Kalász Ágnes és Palik Zoltán, az egyesület munkatársai ismertették a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) felhívásait és a magyarországi pályázati lehetőségeket. A Visegrádi Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatáskezelő felhívásairól is tájékoztatták az érdeklődőket.

A NEA pályázatai terén változásokra is sor került. Kezdetben csak egy kollégiumba pályázhatott határon túli szervezet. Az idén minden kollégiumban lehetőségük nyílik társpályázóval – anyaországi pályázóval – határon túli szervezeteknek pályázni. Fontos találni egy olyan anyaországi szervezetet, mely pályázni szeretne és vele együtt benyújtható az összevont projekt. A legújabb pályázati felhívást november 3-ig lehet beadni, a pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszerbe (NIR) a magyarországi szervezet nyújtja be. Az elbíráláskor a határon átnyúló együttműködés jelentős szempont. Az együttműködés fontos szempontja a pályázat benyújtásának.

A szervezetek működési költségre is pályázhatnak, de az alap támogatja a szakmai tevékenységet is.

A nyertes pályázatok elszámolásánál lehetőség van arra, hogy a szervezetek a főpályázó felé számoljanak el, mivel a beszámolót majd ők nyújtják be a kiíró félnek. Önállóan olyan szervezetek vehetnek részt a NEA újabb projektjében, melyek egyszer már sikeresen szerepeltek a Nemzeti Együttműködési Alap korábbi társpályázati kiírásaiban. Hosszabb távú határon átnyúló együttműködések elindítására a mi régiónkban az Interreg program is lehetőséget nyújt, ahol infrastrukturális beruházások, valamint a turizmus, környezetvédelem, energetika terén is lehet pályázatot benyújtani – hangzott el a tájékoztatón.

Ékes Ilona, az Európai Regionális Szervezet (ERGO) elnöke bemutatta szervezete működését, s egyben felajánlotta segítségét.

Elmondta, hogy stratégia és hálózatépítés nélkül nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, „fontos összefognunk a normalitásért dolgozó szervezeteket, embereket”. A rendezvényen bemutatkoztak a szervezetek képviselői, vázolták tevékenységüket és pályázati terveiket. Beke Beáta a szervezők nevében megköszönte a részvételt, kiemelte a kapcsolatépítés fontosságát és meghívta a szervezeteket egy kötetlen beszélgetésre a jövőbeni lehetőségekről.

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)