(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének Olvasás 21 projektjén belül, a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával Komáromtól Kassáig valósulnak meg a biblioterápiás foglalkozások. Október 1-jén az egyik foglalkozásvezető, Bolemant Lilla Rimaszombatba látogatott, hogy találkozzon a helyi érdeklődőkkel.

„Főként könyvtáraknak ajánlottuk fel ezeket a foglalkozásokat, amelyek az olvasás népszerűsítéséről is szólnak. Ugyanakkor az egész középpontjában a biblioterápia áll, ennek pedig az önismeret az alapja” – világított rá Bolemant Lilla.

Bolemant Lilla szerkesztőként a Fórum Kisebbségkutató Intézet külső munkatársa. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő női esélyegyenlőségi bizottság vezetője, valamint a Phoenix Polgári Társulás ügyvezető elnöke, a Szlovákiai Magyar Tudományos Akadémia tagja. A Szlovákiai Szakfordítók Társaságának tagjaként társadalomtudományi szakkönyvek, tankönyvek, szépirodalmi szövegek, szakszövegek fordításával is foglalkozik. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karán tanít.  Fő kutatási területe a magyar irodalom női irodalmi hagyománya, civil tevékenysége során főként a nemi esélyegyenlőség és egyenrangúság témakörében szervez beszélgetéseket, szakmai képzéseket, vitaesteket.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Kifejtette, hogy a biblioterápiás foglalkozások nem pszichoterápián alapszanak, hanem az irodalmi szövegeken keresztül kerülhetünk közelebb önmagunkhoz, kapcsolatainkhoz.

Mint megtudtuk, ezt a fajta irodalomterápiát a művészetek közé sorolják, mint a zene- vagy a képzőművészet-terápiát, illetve a szocioterápiák közé is beillik, amely épp a kapcsolatok építésére fókuszál.

A foglalkozások alkalmával klasszikus vagy kortárs irodalmi szövegeket, verseket vagy prózát olvasnak, s irányított beszélgetés során alkalmaznak kreatív írást is. Arra próbálnak fényt deríteni, hogy a résztvevőknek mit mond az adott mű.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Mindenki önmagán átszűrve mondja el, hogy milyen érzéseket kelt benne az irodalmi mű, hogy mit jelent neki az a szöveg, hogyan viszonyul hozzá, milyen élményeket vált ki belőle. S tulajdonképpen így zajlik az önismereti munka” – magyarázta Bolemant Lilla, aki elárulta, hogy már többször járt Rimaszombatban, s szereti a helyi könyvtárat.

„Rimaszombatban már eddig is jól fogadták a programjainkat. Korábban is beszéltem az irodalomterápiáról, s akkor is úgy láttam, hogy érdeklődnek a helyi pedagógusok a téma iránt. Ezúttal is nagyon együttműködőek voltak a résztvevők, úgy érzem, ez egy jó csoportfoglalkozás volt ” – mondta.

Kifejtette, hogy a foglalkozásokat a projekten kívül is szeretné folytatni. Somorján már van egy csoport, amellyel havonta összejönnek, de szeretne több csoportot is vinni. Rimaszombatban is lenne érdeklődés a téma iránt. Mint mondja, az önismereti munka akkor hatásos, ha minimum tízalkalmas foglalkozást meg tudnak valósítani.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)