Kép: filmarchiv.hu

A magyar rajzfilmgyártás színe-java várja Jankovics Marcell születésének 80. évfordulója és az animáció világnapja alkalmából a közmédia nézőit csütörtöktől két héten át. A Válogatás a magyar animáció mestereitől című műsorfolyamban kortárs alkotások és töretlen népszerűségnek örvendő klasszikusok is szerepelnek.

A filmgyártás legszínesebb ága immár több mint százéves hagyománnyal rendelkezik Magyarországon, nemzetközi sikerekkel és gazdag repertoárral büszkélkedhet – emlékeztetnek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdai közleményében, amely szerint a közszolgálati média kiemelt célja a nívós gyűjtemény megőrzése, bővítése és kulturális értékének széleskörű közvetítése.

Mint írják, a november 4-ig tartó sorozatban a közszolgálati csatornák megemlékeznek a műfaj emblematikus alakjáról, Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőről is, aki október 21-én lenne 80 éves.

Időtálló művei közül a Duna Televízió a János vitézt és a Sisyphust mutatja be. Október 24-én 19.40-től utolsó nagyszabású alkotása, a Toldi animációs sorozat záró része látható. Az M5 kulturális csatornán az Ének a csodaszarvasról, valamint Az ember tragédiája lesz műsoron. Az M2 Gyerekcsatorna az örök igazságokat rejtő Magyar népmeséket vetíti. A Bartók Rádió Cine-java – a legjobb filmzenék című műsorában a János vitéz és a Toldi zenéiből hallható válogatás. Petőfi Sándor elbeszélő költeményéhez Gyulai Gaál János komponálta a dallamot, míg Arany János művének adaptációjában Selmeczi György és Krulik Zoltán szerzeményei csendülnek fel.

Az animációs örökségünket bemutató válogatásban Dargay Attila máig kiemelkedő rendezései is megtalálhatók lesznek: a Dunán a Szaffi, a Variációk egy sárkányra, míg az M5 kulturális csatornán a Lúdas Matyi.

Ternovszky Béla legendás Macskafogó című műve is helyet kapott a programban, az idén 35 éves bűnügyi filmvígjátékot a Duna Televízió vetíti.

A csatorna a kultikus rajzfilmeken kívül a kortárs alkotók munkáit is bemutatja, így a Maestrót, valamint a Szerelem-Love című alkotást.

Az M2 Gyerekcsatorna a Vízipók-csodapókkal és Misi Mókus kalandjaival várja a legkisebbeket.

A Bartók Rádióban különleges rajzfilmkoncert hangzik el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában. Hallható lesz a TV Maci, a Szaffi, a Macskafogó, a Mézga család, A nagy ho-ho-horgász, a Vuk, és a Kodály Zoltán által írt Háry János zenéje, valamint a Liszt-rapszódia a Lúdas Matyiból.

Bővebb információk a programokról a közszolgálati csatornák Facebook-oldalán találhatók meg, ahol további tartalmak várják az érdeklődőket. A rajzfilmek mellett kvízzel is készült az m3.hu.

(MTI/Felvidék.ma)