Az első világháború kirobbanását követően – a szerb hadszíntér közelsége miatt – 1914 őszén Bács-Bodrog és Torontál vármegyében is hadikórházak alakultak. Erre a célra nagyobb középületeket, gyakran iskolaépületeket vettek használatba. A hadikórházak személyzetét helyiek alkották: városi/községi orvosok, valamint önkéntes ápolónők teljesítettek szolgálatot.
A gondos ápolás ellenére is a hadszíntéren szerzett súlyos sebesülések, vérmérgezés, vagy járványos betegségek – különösen a tífusz és a kolera pusztított – következtében számos ápolt elhunyt. Számukra a meglévő felekezeti temetőkben külön parcellát nyitottak, ahová a hősi halottakat temették. A háború idején a katonai hatóságok mellett a lakosság is gondot viselt a katonai temetőkre.
Az első világháború befejeződését követően a Délvidék előbb szerb megszállás alá került, majd a trianoni békediktátum értelmében a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták. A katonai temetők – noha a békeszerződés szerint karban kellett őket tartani – gazdátlanokká váltak. A Bácska 1941-es visszacsatolását követően a még meglévő temetőket felújították. Hősi emlékműveket is emeltek, melyeket azonban az 1944-es impériumváltás során a partizánok rendre megsemmisítettek.
Az első világháború centenáriuma kapcsán Molnár Tibor és kutatótársai bejárták a Délvidék településeit és dokumentálták, hogy mi maradt meg az első világháborús osztrák–magyar katonai temetőkből.
Erről lesz szó a Magyarság Háza Szabadegyetem következő előadásán 2021. november 18-án, csütörtökön 17:45-kor a Zentai Alkotóházban ((18 2440 Zenta, Posta utca 18.)
