A csehszlovák pártállami diktatúra végét jelentő 1989. novemberi és decemberi események már jó ideje a történelemkönyvek lapjaira kerültek.
Miközben a sorsdöntő november 17-ről a fiatalabb nemzedék az iskolapadban kapja az információkat (először), addig a társadalmunk jelentős része személyes emlékekkel bír a bársonyos forradalom időszakáról. Akkoriban ugyanis nemcsak a nagyvárosok forradalmi napjait alakító közszereplők és a tereken felvonuló „kulcscsörgetők” érzékelték az új időket. A nyolcvanas évek végén mindenki számára világossá vált: az országban valami megváltozott. Egyesek izgalommal, míg mások félelemmel tekintettek a számukra derűs/borús jövőbe. A felnőttek és a gyermekek (https://felvidek.ma/2017/11/1989-egy-gyermek-naplojaban/ ) egyaránt tapasztalták ezt a vált(oz)ást.
A Charta ’77 Prágájától több száz kilométerre található Baka ’89 végén képes volt felkelteni az országos történések iránt érdeklődő média figyelmét. Vajon a falu hogyan élte hétköznapjait a szocialista rendszer utolsó évében és a demokratikus átalakulás közepette? Erről is olvashatunk majd, miközben kitekintünk a környező települések eseményeire.
A lakosság összetétele
Az 1980-as adatok alapján a Nyugat-szlovákiai kerület Dunaszerdahelyi járásában, a Duna partján elterülő Bakán 1173 fő élt, amelyből 1129-en magyarnak, harminchárman szlováknak és öten csehnek vallották magukat. (A statisztika szerint hatan az azonosítatlan adatsorba kerültek.) Az 1991-es első demokratikus, de még csehszlovák népszámlálásra ezek az adatok lényegesen nem változtak (1117: 1073 m., 40 szl., 3 cs., 1 ruszin). Különösen érdekes információ számunkra a vallások szerinti megoszlás, amelyre a statisztikusok szintén rákérdeztek. Bakán 1008 római katolikus, 1 görög-katolikus, 3 evangélikus, 1 izraelita mellett 35 egyéb felekezetű élt, illetve ateistának 69 lakos mondta magát.
Összességében elmondható, hogy a több évtizedes egypárti soviniszta és ateista országlás ellenére a község megőrizte anyanyelvét, és a kedvezőtlen körülmények közepette is átörökítette ősei hitét.
Munkát! Kenyeret!
Baka 1989-ben az addig megszokott hétköznapjait élte, minden rendkívüli esemény nélkül. A címben idézett, és az egyik jeles költőnk által fél évszázaddal korábban közzétett követelést a rendszer már megvalósította, és a munkahelyekkel biztosította a megélhetést. A háztáji pedig a gyarapodás lehetőségét kínálta a szorgalmas csallóközieknek. A munka akkoriban mindenki számára elérhető és kötelező volt. Dunaszerdahelyre és Pozsonyba közvetlen buszjáratokat üzemeltettek, ezáltal az ingázók száma egyre növekedett. A bősi vízi erőművet építő cégeknél is dolgoztak bakaiak, miközben a Jednota (boltok, kocsma), egy vasmegmunkáló cég, varroda, a Helyi Nemzeti Bizottság, az iskola és az óvoda is foglalkoztatott embereket.
A legnagyobb helyi munkaadó a Barátság Egységes Földműves Szövetkezet bakai részlege volt. A jól teljesítő állattenyésztés mellett, a korabeli beszámolók szerint, kertészete még járási viszonylatban is kimagasló bevételt produkált. Ez a kiváló minőségű zöldségen túl a régióban ritkaságszámba menő gyógynövény-termesztésnek volt köszönhető. A gyógyszeripar igényeinek megfelelően citromfüvet, orvosi bojtorjánt, borsmentát és levendulát termesztettek. A bakai kertészeti brigádot – emelte ki 1989-ben az újságíró – a dercsikai szövetkezetnél megbecsülték, mivel az egyre gyarapodó munkalehetőségek ellenére „hűek maradtak a kertészethez”, és vállalták ennek a munkának minden hátrányát. Pár évvel később, nyári diákmunkát vállalva, ezen sorok írója is dolgozott ebben az eredményes csapatban, ahol szárította és csomagolta a bakai termesztésű herbákat.
A bakai pionírok (ön)ereje
Az idősebb nemzedék saját tapasztalata alapján tudja, az ifjúság nevelése a szocialista blokk országaiban (természetesen szovjet mintára) politikai ügynek számított. Éppen ezért a párt kiemelt figyelmet fordított a nevelőmunkára. Aki a nyolcvanas évek végéig megfordult a közoktatásban, az a pionír szót hallva nem az egykori amerikai telepesekre gondol, hanem a magyar úttörőmozgalom itteni változatára. 1989 májusában, a Csehszlovák Pionírszervezet megalakulásának 40. évfordulója alkalmából, Bakáról tudósítva mutatták be az önerőből elvégzett sokrétű pionírmunkát.
A tagok szerint a gyakori csapatvezető-váltás pozitív következményeként a gyerekek megszokták az önálló feladatvégzést, így az akciókat saját erejükből valósították meg. A központi irányelveket sikeresen ötvözték elképzeléseikkel, ezért a munkaterv megvalósítása tovább gazdagította a bakai pionírcsapat tevékenységét. Természetesen jó kapcsolatot ápoltak a SZISZ (Szocialista Ifjúsági Szövetség) helyi szervezetével, akik ötletekkel segítették a tanulókat, például a faliújságok elkészítésében és a krónikaírásban. Néhány hónappal a sorsdöntő novemberi események előtt még arról nyilatkoztak, hogy „a bakai pionírok krónikába akarják foglalni csapatuk negyvenéves történetét, feldolgozzák mindazokat a mozzanatokat, amelyek elődeik életét gazdagították”. A csapattanács elnöke szerint a visszaemlékezéseken kívül régi tárgyakat, dokumentumokat, az első pionírok nyakkendőit, jelvényeit és okleveleit is gyűjtötték, amelyeket a pionírklubban terveztek kiállítani. Az iskola folyosóján pedig egy ládát helyeztek el. A pionírmunkával és a csapat rendezvényeivel kapcsolatosan minden gyerek ide dobhatta be cédulára írt kívánságát. Az 1989-es esztendőben így szerették volna még gazdagabbá tenni a csapat tevékenységét.
Buszjegyek a ČSAD idejéből (a szerző gyűjteményéből)
Iskola a fejlődés útján
A rendszerváltás előtti évtizedek jelentős változásokat hoztak a bakai iskola történetében. A háború utáni magyarellenes demokrácia bukását követően, éppen az 1948-as kommunista puccs utáni diktatúra tette lehetővé az anyanyelvű oktatás újjászervezését. A település jövője szempontjából pedig szerencsésen alakult, hogy az ötvenes évektől kizárólag magyar iskola működött Bakán, amelynek élén kiváló képességekkel rendelkező vezetők és helyetteseik váltották egymást. Ők az intézményt nemcsak megőrizték, ami persze a szocialista központosító törekvések közepette már önmagában is dicséretre méltó tettnek számított, hanem új iskolaépületet jártak ki a bősi vízi erőmű építése során ledózerolt korábbi helyett. Ilyen beruházás kiharcolása a „Párt háta mögötti” magyar falunak igazán hőstettnek számít, éppen a napjaink demokráciájában zajló magyariskola-bezárások tapasztalata alapján.
Az új épülettel, a gyarapodó diáklétszámmal nyugodtan tekinthettek a jövőbe, miközben tanulóik sorra hozták el Bakára a szebbnél szebb eredményeket. 1989-ben bakai pedagógusnak lenni kiszámítható jövőképet jelentett, ami az 1964-es alapítók szívós és nívós munkájának volt köszönhető.
A falu tanító nénije az intézmény újraindításától kezdve az első demokratikus évekig, a nyugdíjba vonulásáig nevelte a gyermekeket. 2003-as interjújában éppen a pedagógusok társadalmi megbecsüléséről szólva mutatott rá a változás előtti és utáni helyzet különbségeire: „Az idősebb szülők meglátásom szerint egészen másképpen viszonyultak az emberhez és egymáshoz, mint a forradalom utániak, a fiatalabb korosztály. Régebben még jobban hallgattak a tanítóra, az utcán is máshogyan beszéltek róluk. Természetesen itt is el kell mondani, hogy tisztelet a kivételnek.”
Az iskolavezetés tehát jó menedzser módjára fejlesztette a bakai iskolát, és ezáltal az új rendszer elindításának kezdetére kiváló kondícióval rendelkező oktatási intézményt adott át a fiatalabb generációnak.
Az év végi események kapcsán a bakai alapiskola napközijét látogató kisdiákokról és pedagógusaikról a folytatásban olvashatunk majd.
(folytatjuk)
Felhasznált irodalom:
Szlovákiai Magyar Adatbank, kortársak beszámolói és adatközlései; Falu, Templom és Iskola c. bakai tájékoztató lap; különböző újságok híradásai.
(PaedDr. Darnai Zsolt/Felvidék.ma)
