Fotó: dac1904.sk, Lelkes Ernő

99. meccs a MOL Arénában – vereséggel zárult a majdnem-jubilálás. A DAC csapata a Szeredet fogadta, végül kétgólos vereséget szenvedtek a sárga-kékek.

Pedig a mérkőzés előtt még tapintható volt az optimizmus, Yhoan Andzouana így nyilatkozott: „az első ellenük lejátszott mérkőzésen elszenvedett vereség arra motivál bennünket, hogy visszavágjunk nekik. Ugyanez volt a helyzet a Nagymihály elleni találkozó előtt is, ahol azt mondtuk, meg kell bosszulni az első fordulóbeli kudarcot, és ez sikerült is.” Ráadásul ebben a szezonban a Szered nyeretlen is volt idegenben. Egészen eddig.

Fotó: dac1904.sk, Lelkes Ernő

Pedig a mérkőzés elején mintha a DAC-nak állt volna a pálya: már a második percben megszerezhette volna a vezetést a sárga-kék csapat Yakubu hibájából, a nyolcadik percben pedig Andzouana veszélyeztette a szeredi kaput. A tizennegyedik percben Roberto Dias  fejelt Jedlička kapuja mellé, néhány perccel később pedig Haša lövését védte.

Ezután Lamkel Zé és Schäfer kerültek helyzetbe, az első gólra azonban a 32. percig várni kellett, Krstovič volt eredményes. 1:0.

Két perccel később Haša majdnem kiegyenlített, végül a negyvennegyedik percig kellett várni a vendégek góljára. Jedlička még hárítani tudta Radić lövését, azonban ezután Morong elé került a labda, aki nem hibázott. 1:1.

Fotó: dac1904.sk, Lelkes Ernő

A második játékrész elején, az 55. percben pedig Morong ismét eredményes volt, három perccel később pedig Haša jól vette észre, hogy a szerdahelyi kapus kinn áll: ötvenöt méterről lőtt, azonban Jedlička visszaért a helyére, és hárítani tudott. A 84. percben megvolt az esély az egyenlítésre, Balić lövését azonban a léc fölé tolta Yakubu. A kilencvenedik percben Davis vesztette el a labdát, a csereként beállt Karrica pedig gólra váltotta a lehetőséget. 3:1. A mérkőzés négy perccel később egy szeredi támadás után ért véget. A DAC ezzel ötödik a bajnokságban, legközelebb, november huszadikán a Szenice csapatát fogadja Dunaszerdahelyen.

(LB/Felvidék.ma/dac1904.sk)