Eduard Heger (Fotó: cas.sk)

Eduard Heger kormányfő pénteken utasított a B.1.1.529 új koronavírus-variánssal összefüggő óvintézkedések elfogadására. Ez utóbbi előfordulását már Európában is igazolták. Felkérte a szakmai konzíliumot is, hogy foglaljon állást az új mutánssal kapcsolatban. Erről a Szlovák Kormányhivatal tájékoztatott pénteken.

Heger péntek reggel beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság (EB) elnökével az új variánsról.

Az EB azt javasolja, hogy az Európai Unió ne fogadjon légi járatokat a dél-afrikai térségből.

„Szlovákia és a dél-afrikai régió között nincs közvetlen légi összeköttetés, ennek ellenére biztosítanunk kell a lakosok védelmét” – hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: Vladimír Lengvarský egészségügy-miniszter gondoskodik az utasok felkutatásáról, karanténba helyezéséről és a minták szekvenálásáról.

Dél-afrikai tudósok csütörtökön (november 25.) jelentették be, hogy felfedezték a koronavírus egy új variánsát, amely nagyszámú mutációt tartalmaz,

és ennek a számlájára írják a fertőzöttek számának növekedését a Dél-afrikai Köztársaságban. Az új vírusváltozatot Botswanában és Hongkongban is kimutatták olyan személyek szervezetében, akik a Dél-afrikai Köztársaságban jártak. Belgiumban egy külföldről hazatérő, oltatlan személy fertőződött meg az új mutánssal.

(TASR)