A megkoszorúzott dombormű (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Október elején vette kezdetét az 52. Szenczi Molnár Albert Napok rendezvénysorozata. A tavalyi év után az ideit is befolyásolta a járványhelyzet, de mivel a rendezvényeket bizonyos feltételek mellett meg lehetett tartani, minden tervezett program megvalósulhatott. A rendezvénysorozat hivatalos zárórendezvényét november 6-án tartották, bár november 8-án még egy megemlékezésre kerül sor a magyar középiskolában.

A Szenczi Molnár Albert Alapiskolában megtartott zárórendezvényt Matus Mónika igazgató ünnepi köszöntője nyitotta meg. Kiemelte: Szenczi Molnár Albert ősei székelyek, nagyapja, apja molnár volt. A fiú azonban nem lett sem molnár, sem szenci lakos, helyette német és holland egyetemek tudós professzora és a legtöbb kiadást megért könyv, a protestáns zsoltároskönyv szerzője.

Matus Mónika (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

„Felismerte, mivel segítheti Magyarországot, hogy az a művelődés terén felzárkózhasson a művelt európai nemzetekhez. Méltán mondta magáról: egy nyelvnek nem utolsó ékesítgetője vagyok. Szenczi Molnár Albert az elsők között volt, akiben a nemzeti érzés mint szellemi érték öntudatra ébredt. Feláldozta külföldi sikerét és nyugati életformáját, hogy kultúrájáért küzdhessen” – mondta az igazgató.

Matus Mónika bevezetője után felléptek az alapiskola felső tagozatosai egy összeállítással, amelyből szintén Szenczi Molnár Albert élete és munkássága volt megismerhető.

Szenczi Molnár Albert életéről szólt a tanulók előadása (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Az alapiskolások csodálatos műsora után az Immanuel – velünk az Isten ökumenikus énekkar adott műsort, ami előtt Matus Jenő boldogfai plébános szólt az ünneplőkhöz. Elmondta: minden kedden találkoznak az ökumenikus énekkarral, minden próbán megszólal Isten szava. Matus Jenő felolvasta Pál apostol korintusziakhoz írt levelét a szeretetről. „Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek” – hangzottak az értékes gondolatok.

Immanuel – velünk az Isten ökumenikus énekkar (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

2017-ben alakult meg az énekkar, jelenleg 12 tagú az együttes. Szolgálják kicsi közösségüket, hiszen a végvárainkon, a templomainkban, az iskoláinkban így is szolgálni kell – emelte ki Matus Jenő, aki bízik a magyar feltámadásban. Ez a név újra szép lesz, és ezért az énekkar is nagyon sokat tesz – mondta el az atya.

Koszorúzás

Az énekkar műsorát a koszorúzás követte. Szenczi Molnár Albert domborműve az iskola aulájában található. Itt helyezték el koszorúikat az oktatási intézmények, a Csemadok és a Szövetség. Zárszót Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke mondott, kiemelve: ez a nap a szeretetről szólt. A műsort adóknak ezért nagy köszöntet mondott, hiszen itt volt az ideje, hogy a közösségünkben is szó essék a szeretetről. A műsor mindenkinek erőt adott. Bárdos Gyula elmondta: nagy öröm, hogy az idei évben megvalósulhattak a rendezvények és köszönettel tartozik az alapiskolának is, hogy ismét helyszínt biztosított a koszorúzási ünnepségnek és zárórendezvénynek.

(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)