Fotó: inspiromed.hu

Elképzelhető, hogy az edzéseken és szakköri tevékenységeken részt vevő, 12 évesnél fiatalabb gyerekeknek mégsem kell majd kötelezően teszteltetniük magukat.

„A problémát meg kell még vitatnunk. Ha sikerül a járványügyi kockázatot egyéb módon csökkenteni, felül fogjuk vizsgálni ezt a döntést“ – mondta a SITA hírügynökségnek nyilatkozva az egészségügyi tárca szóvivője, Zuzana Eliášová.

A 12 évesnél fiatalabb gyerekek ugyanis a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának új rendelete értelmében nem számítanak teljesen beoltott személyeknek és mától csak akkor mehetnek edzésre, illetve vehetnek részt szabadidős szakköri tevékenységben, ha már átestek a koronavírus okozta betegségen vagy negatív teszteredményt tudnak felmutatni.

„Az egészségügyi minisztérium átérzi a rendelkezés okozta problémát, mely a szakértői konzílium ajánlása alapján került bevezetésre, mivel a gyerekek általában nincsenek beoltva és így járványügyi kockázatot jelentenek. Tény viszont az is, hogy az egészségügyi tárca nagy figyelmet fordít a gyermekek vírus elleni védelmére“ – nyilatkozta Eliášová, aki azonban arról nem tett említést, hogy tulajdonképpen mikor kerülhet sor a rendelkezés módosítására.

A járványhelyzet legnagyobb vesztesei a gyerekek, a szlovákiai megszorítások példa nélküliek Európában

Időközben nemcsak a felháborodott szülők, hanem gyermekvédő kezdeményezések is tiltakoztak a rendelkezés ellen és felhívták a figyelmet arra, hogy a járványhelyzet miatti megszorításokra ismét a gyerekek fizetnek rá a leginkább.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)