Ferenc pápa fiatalok körében (Fotó: librarius.hu)

Ferenc pápa vasárnap dicsérte a fiatalokat a környezet védelmének érdekében tett erőfeszítéseikért, és arra szólította fel őket, hogy „a társadalom kritikus lelkiismereteként” szabadon és bátran nyilvánítsanak véleményt.

A pápa az ifjúsági világtalálkozónak szentelt misén, amelyet Krisztus Király ünnepén mutatott be a Szent Péter-bazilikában vasárnap, kijelentette, a fiatalokra vár a legnehezebb, egyben csodálatos feladat is, hogy „talpon maradjanak, miközben minden omlani tűnik, őrszemként meglássák a fényt az éjszakában, építsenek a romok közepette, valamint képesek legyenek álmodni”.

Hozzátette, a fiatalok jövőbe vetett hite és bátor lelkesedése jót tesz mindenkinek.

Az egyházfő arra kérte őket, hallassák hangjukat a világ szebbé és emberségesebbé tételében, ápolják a testvériség álmát, gyógyítsák be a teremtett világtól elszenvedett sebeket, harcoljanak a gyengébbek méltóságáért, terjesszék a szolidaritás és az osztozás szellemét”. Úgy vélte, a fiataloknak köszönet jár azért, hogy a kizárólag a jelenben szerezhető nyereségre figyelő világban, amely hajlamos a nagy ideálok elfojtására, nem engedik magukat „elaltatni”. A pápa megjegyezte, hogy a fiatalok energiájára az egyháznak is szüksége van.

„Legyetek szabadok, legyetek eredetiek, legyetek a társadalom kritikus lelkiismerete, ne féljetek bírálni, szükségünk van a kritikáitokra, ahogyan sokan közületek például a környezetszennyezés ellen emelik fel szavukat” – mondta Ferenc pápa.
Hozzátette, a fiataloknak az árral szemben kell haladniuk, „kiskapuk, hamisság, kettősség nélkül”. Kifejtette: „az oly sok rossztól sújtott világunknak nincs szüksége kétes kompromisszumokra, olyan emberekre, akik egyszer erre, egyszer arra tartanak, mint a tenger hullámai, ahonnan a szél fúj, ahova saját érdekeik vezetnek, egy kicsit jobbra, egy kicsit balra, miután kiszagolták, mi éri meg nekik”. A pápa „kötéltáncosoknak” nevezte a hasonló magatartást követő keresztényeket is.

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott misével elindította az úgynevezett felkészítő évet, amely a Lisszabonban 2023 nyarán esedékes ifjúsági világtalálkozót előzi meg.

A mise Krisztus Király ünnepére esett, amely az egyházi év végén, az adventet megelőző utolsó vasárnapon van. Ferenc pápa vasárnap délben szokás szerint az apostoli palotáknak a Szent Péter tere néző ablakában mondta el az Úrangyala-imádságot, az egyházfő mellett két fiatal állt a római egyházmegyéből.

A pápa megemlékezett Jan Macha lengyel katolikus mártírpapról, akit a sziléziai Katowicében boldoggá avattak szombaton. A lengyel mártírt 1942-ben végezték ki a német megszállók, mert segítette az üldözött családokat, szervezte a támogatásukat.

Vasárnap érkezik meg a Vatikánba a karácsonyfa, amely az idén a trentinói Andalo adománya. A 113 éves, huszonnyolc méter magas, nyolcvan mázsa súlyú fenyőfán a fényeket december 10-én kapcsolják fel a Szent Péter téren.

(MTI/Felvidék.ma)