A Smer elnöke, Robert Fico szerint ősszel, de legkésőbb tavasszal brutális eseményekkel szembesül az ország, s egyúttal felszólította Robert Kaliňákot, hogy térjen vissza a politikai életbe.

„Ebben az országban pokoli helyzet alakult ki“ – ezekkel a szavakkal kommentálta az oltatlanokkal szemben javasolt szigorúbb rendelkezéseket. Szerinte az emberek haragja a kijevi Majdan téren lejátszódott eseményekhez hasonlókba torkollhat. „Óva intünk mindenkit, hiszen tudhatják, hogy az előrejelzéseink beválnak“ – jelezte Fico.

A Smer elnöke szerint fokozódik az emberek elégedetlensége és haragja, és amennyiben Zuzana Čaputová államfő, Eduard Heger kormányfő és a parlament elnöke nem lépnek közbe, a társadalom válsága tovább mélyül és az brutalitáshoz vezethet.

Emberséges hozzáállással lényegesen többet érnénk el, mint azzal, ami jelenleg történik, reagált a rendőrség üzletben történt beavatkozására, amikor a maszkviselést elutasítók ellen léptek fel. Bírálta Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő hozzáállását, kijelentve, hogy „tökös kormányfőre van szükség“. Hozzátette, hogy amennyiben a helyzetet nem oldják meg demokratikus úton, „akkor majd megy másként“. Felidézte azt a korábban emlegetett mondását, miszerint „amikor nem megy a bordélyház, nem elég az ágyakat, a hölgyeket is cserélni kell“.

Amennyiben 2022-ben nem lesznek előrehozott választások, ahol az emberek kiadják a mérgüket, az komoly következményekkel jár, folytatta Fico, hozzátéve, hogy a Smer levelet küldött az államfőnek, ismertetve a népszavazás két kérdését. Felszólította Čaputovát, adjon egyértelmű választ, hogy zöld utat enged-e a petíciós akciónak, vagy ismét ellehetetleníti a referendumot, s egy értelmetlen beadvánnyal fordul az alkotmánybírósághoz, de „akkor majd szolgáljon magyarázattal az utcai agresszivitásra, s arra a problémára, melybe az országot juttatta“ – mondta Fico.

Fico kérte az államfőt, hogy ne forduljon az alkotmánybírósághoz, hogy mielőbb indulhasson a petíciós akció. „Nincs más megoldás“ – tette hozzá Fico. Véleménye szerint az országban olyan helyzet uralkodik, hogy mindenképp sor kerül az előrehozott választásokra.

„Aggódunk, hogy mi történhet november 17-én, ezért minden erőnkkel azon leszünk, hogy az a koszorúzás, melyet Alexander Dubček parlament előtti emlékművénél tervezünk, nyugodt légkörben valósulhasson meg. Ezért kérek mindenkit, hogy csillapítsa indulatait. Mi a Smer részéről mindent megteszünk, hogy az előrehozott választásokkal megoldás szülessen” – jelentette ki Fico. A Smer november 17-én délelőtt tartja kongresszusát, délutánra tervezi a Dubček emléke előtti tiszteletadást.

Fico többször megtagadta a választ a rendőrségen tett vallomásával kapcsolatban nekiszegezett kérdésekre, mondván hogy „ez az ország felbomlóban van és az embereket nem érdekli az ő vallomása“. Hozzátette azonban, hogy nem károsult, az ellopott 50 ezer euró és az aranyérmék problémája már megoldódott. Egyúttal felszólította Tibor Gašpart, hogy térjen vissza a politikába, akit szerinte felmentenek a vádak alól.

(NZS/Felvidék.ma/Pravda)