Illusztráció (Fotó: tvnoviny.sk)

Az eddigi változó anyagi hozzájárulás helyett a rendőrök havonta minden ledolgozott munkaóra után a minisztérium által meghatározott összeget kapnák. Ennek a változtatásnak az a célja, hogy ösztönözze a rendőröket a szolgálataik során a valós teljesítményre.

A törvénymódosítást már tárcaközi véleményezésre bocsátotta a Rendőr-főkapitányság.

Egységesítenék az éjszakai szolgálatban, a hétvégeken és az ünnepnapokon szolgálatot teljesítő rendőrök jutalmazását, és a valósan ledolgozott órák után fizetnének csak juttatást.

„Az állandó szolgálatban dolgozó rendőrök és azok a rendőrök, akik váltakozó szolgálatban vannak, nem mindig dolgoznak le annyi munkaórát, amely megfelel a havi juttatásuknak” – pontosított a tárca. A ledolgozott órák száma eltérő, annak ellenére, hogy azonos juttatást kapnak.

A továbbiakban a juttatásra valamennyi rendőrnek havonta a valósan ledolgozott órák után járna majd a minisztérium által megállapított pénzösszeg.

A törvénymódosítás, illetve az új intézkedés célja, hogy az állami szolgálatban dolgozó rendőrök munkáját népszerűsítsék, vonzóbbá tegyék és átláthatóbb legyen a munkavégzésük.

A rendőrség kötelékébe továbbá már a 18 évet betöltött jelentkezőket is felvennék. A törvény egyben módosítja a rendőrség tagjai vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályokat is. Emelnék a rendőrök lakhatási hozzájárulását és bevezetnék a motivációs valamint toborzási összegek nagyságát is.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)