Fotó: gomorilap.sk

A Rimaszombatban működő Gömör-Kishonti Múzeum újra nyitva áll a látogatók előtt, jelenleg három új kiállítással várja az érdeklődőket.

Rimaszombat városa első írásos említésének évfordulója alkalmából Rimaszombat 1271-2021, Rimavská Sobota 1271-2021 címmel szenteltek kiállítást a város történelmi évfordulójának. Ezen kívül további kiállítások is vonzóak lehetnek a közönség számára, amelyeket a járványhelyzettel kapcsolatos előírások értelmében azok látogathatják, akik már beoltottak, illetve akik az elmúlt 180 napban átestek a vírusfertőzésen.

„A múzeumba csak reszpirátorral lehet belépni. A látogatók száma korlátozott, egy látogatóra 25 négyzetméteres területtel kell számolnunk” – ismertette a múzeum igazgatósága.

Az intézmény keddtől péntekig reggel 9 órától délután 5 óráig, a hétvégeken délután 1 órától 5 óráig tart nyitva. Csak egyéni látogatások engedélyezettek, azaz a csoportos látogatás kizárt.

A termekben jelenleg három tematikus kiállítás látható. Az első az ürgék életét bemutató kiállítás, amelynek anyaga a veszélyeztetett fajra fókuszál. A következő tárlat a Romano dživipen – A romák élete címet kapta és a roma kultúrát és a roma életet megörökítő gyermekrajzokból állították össze, amelyeket a gyerekek egy meghirdetett rajzversenyre készítettek.

A város első írásos említésének évfordulójára összeállított kiállítás Rimaszombat történetét dolgozza fel. Az anyagot QR kód alkalmazásával egészítették ki, fő eleme pedig egy tízméteres időtengely, a település történetének legfontosabb mérföldköveivel.

A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum Szlovákia ötödik legrégebbi múzeuma. Legfőbb célja a térség és annak természeti értékeinek feltérképezése és bemutatása. 1996-tól pedig a romák, a cigányok szellemi, kulturális és anyagi értékeinek megörökítésére és megőrzésére szakosodtak.

(BM/Felvidék.ma/teraz.sk)