Fotó: dac1904.sk

Már csak két bajnoki forduló maradt hátra a naptári évből, ebből az egyik a Slovan-DAC szuperrangadó. A sárga-kékek vezetőedzője, Joao Janeiro a negyedik meccsét abszolválta a dunaszerdahelyiek kispadján, a cél pedig egyértelműen nem lehetett más, mint a győzelem. A két együttes pozsonyi találkozásaiból eddig huszonnégyszer a Slovan, háromszor pedig a DAC jött ki győztesen, négy meccs pedig döntetlennel végződött. Most felírhatjuk ötödiknek a mai mérkőzést. 

Habár a Slovan fölényben játszott, az első félidő folytán nem sikerült eltalálniuk a kaput. A DAC ritkábban alakított ki helyzeteket, de azok veszélyesebbnek bizonyultak:

előbb Schäfer, majd Balić szerezte meg majdnem a vezetést, de a pozsonyiak kapusa, Chovan hárítani tudott.

A félidő után Blackman is megszerezhette volna a vezetést, gyönyörű egyérintőzés után az égbe lőtte a labdát. A félidő elején már Janeiro is nemtetszését fejezte ki, hiszen Glova játékvezető gyakran mintha a mezszín alapján fújt vagy nem fújt volna a sípjába. Egy óra játékidő után került hatalmas helyzetbe a Slovan, Henty lövését azonban Jedlička védeni tudta. Ezután hiába igyekezett felpörgetni a Slovan a játékot, maradt a gól nélküli döntetlen. Az utolsó percekben Agbo lövése már a felső sarok felé tartott, Jedlička  azonban védeni tudott.

Maradt a gól nélküli döntetlen, a DAC pedig klubrekordot írt: a Slovan elleni legutóbbi négy bajnokin veretlen a sárga-kék csapat, ráadásul Joao Janeiro vezetése alatt még csak gólt sem kaptak a dunaszerdahelyiek.

A portugál tréner így értékelt a meccs végén: „Kemény és harcias mérkőzés volt. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, noha a Slovannál volt többet a labda. Térfélcsere után igyekeztünk nagyobb nyomást kifejteni az ellenfélre. Az eredménnyel elégedett vagyok. Ha házat akarunk építeni, akkor előbb az alapokra kell koncentrálni. Nálam a védekezés a kapusnál kezdődik, majd a védelemmel folytatódik és a támadósorral zárul. Megváltoztattuk a védekezésünket, ebben változott meg a csapat játéka, amióta átvettem az irányítást. Négy meccsen nem kaptunk gólt, ugyanakkor ez az első, amikor nem is rúgtunk.”

(LB/dac1904.sk/Felvidék.ma)