Fotó: Webnoviny

Mi nem vagyunk szélsőségesek, hanem egészségügyi dolgozók, üzente sajtóközleményében a Szlovák Egészségügyi Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája (SKSaPA), melynek tagjai a múlt héten tiltakozó akción vettek részt, ahogy a mentősök kamarája (SKZZ) is.

A békés tiltakozás, melynek célja az volt, hogy ironikusan köszönetet mondjanak a parlamenti képviselőknek az egészségügy kritikus helyzetének megoldása irányában tanúsított tétlenségükért, két mentős, köztük a mentősök kamarája elnökének előállításával végződött. A Szlovák Egészségügyi Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája felháborítónak tartja, hogy Eduard Heger kormányfő a tiltakozó egészségügyi dolgozókat szélsőségeseknek nevezte.

„Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy egyes egészségügyi dolgozókat megbírságoltak. Az 1000 eurós bírság összege meghaladja a havi bérünket. Kollégáink előállítása övön aluli ütés volt számunkra, s nehezen tudunk napirendre térni az eljárás felett” – közölte a kamara.

Még ennél is nagyobb csalódás volt a nővérek és szülészasszisztensek számára a kormányfő kijelentése, aki, mint mondták, „egy kalap alá vesz bennünket az ellenzéki szélsőségesekkel, illetve a volt kormányfő által szervezett politikai tüntetések résztvevőivel”. A kamara hangsúlyozza, hogy nem tartoznak közéjük, s megjegyezte, hogy az egészségügyi rendszer az előző kormányoknak köszönhetően is került a jelenlegi helyzetbe.

A kamara egyúttal ismételten felhívta a figyelmet az egészségügyi dolgozók hiányára, amiről a kormányzat egyszerűen nem vesz tudomást. „Hosszú évek óta nincs betöltve az adott beteglétszám ellátásához előírt egészségügyi személyzet minimális létszáma sem, és rendre ködösítenek azokkal a tényekkel kapcsolatban, melyek a Munka törvénykönyvének megsértésére utalnak. A számok azonban magukért beszélnek” – fejtették ki a kamara tagjai.

2020 márciusa óta a kamara nyilvántartásából összesen 765 egészségügyi nővér és szülészasszisztens került ki, míg ugyanezen időszak alatt az egészségügyi rendszerből 1643 nővér és szülészasszisztens távozott. További 1539 személy kérte szakmai tevékenységének megszakítását. Mindezek mellett elöregedőben van a szakma, ezrével vannak közöttük 55 év felettiek.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)