Jövő hétfőn minden tanulónak vissza kell térnie az iskolába, ezen a véleményen van Eduard Heger (OľaNO) kormányfő is, aki ma kijelentette, tudatosítják, milyen fontos a jelenléti oktatás a tanulók számára. A kérdés eldöntésében azonban az egészségügyi és oktatási minisztérium szakmai véleménye lesz a döntő.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője, Zuzana Eliášová a Pravdának nyilatkozva elmondta, hogy a tárca szakértői tárgyalásokat folytatnak és értékelik a rendelkezésre álló adatokat, tényeket. Mint mondta, a kórházi kezelésre szorulók száma enyhén csökken, s immár néhány napja stabilan 2500 alatt van. „A kormány a további lépéseket a járványhelyzet fejlődése és a szakemberek ajánlása alapján mérlegeli“ – nyilatkozta Eliášová. Azt nem pontosította, mikor válik ismertté a tanácskozás eredménye az iskolák megnyitását és a további intézkedéseket illetően.

Az oktatási tárca álláspontja szerint az oktatási intézményeknek a téli szünetet követően, azaz január 10-én automatikusan folytatniuk kell a tanítást.

„A járványhelyzet javult, a legújabb adatok szerint csökkent a kórházi kezelésre szorulók és a pozitív teszteredményt produkálók száma is, ezért nem látom okát, hogy a tanulók számára ne tegyük elérhetővé a jelenléti oktatást“ – közölte Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter.

A tárca gondoskodni kíván a tanulók biztonságáról, de ugyanakkor szorgalmazza, hogy minden járásban minden iskola nyitva legyen. „Ahogy eddig is, az igazgató megszakíthatja az egyes osztályokban a tanítást, ha az osztály fertőzött személlyel kerül kapcsolatba. Az illetékes regionális közegészségügyi hivatal döntése alapján több vagy akár az összes osztályban korlátozhatják a tanítás folyamatát, amennyiben fertőzésgóc alakulna ki“ – emlékeztetett a minisztérium.

(NZS/Felvidék.ma/Pravda)