Illusztráció (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Csehország egyelőre nem rendeli haza ukrajnai diplomáciai képviseletének személyzetét – közölte Jan Lipavsky külügyminiszter a tárca válságstábjának keddi ülése után Prágában.

A miniszter ugyanakkor felszólította a cseh állampolgárokat, hogy ne utazzanak Ukrajna keleti és északi régióiba, az Ukrajnában tartózkodó cseheket pedig arra kérte, hogy regisztráltassák magukat a külügyminisztérium Drozd nevű rendszerében, amelyen keresztül Prága vészhelyzetekben kommunikálni tud állampolgáraival.

“Az ukrajnai helyzet súlyos, a feszültség enyhítése eddig nem sikeres” – jelentette ki Jan Lipavsky. Kifejezte meggyőződését, hogy a fokozott diplomáciai erőfeszítések végül mégiscsak sikerrel járnak, s a konfliktus elkerülhető. Ellenkező esetben Csehország támogatni fogja az esetleges újabb gazdasági szankciók bevezetését Oroszország ellen – szögezte le a cseh külügyek irányítója.

Eddig az Egyesült Államok és Nagy-Britannia döntött úgy, hogy hazarendeli diplomatái egy részét és családtagjaikat. Csehország egyelőre nem látja szükségét az ilyen lépésnek – jegyezte meg a miniszter.

Jan Lipavsky megerősítette, hogy szlovák és osztrák kollégájával, Ivan Korčokkal és Alexander Schallenberggel együtt február 7-én és 8-án Ukrajnába látogat. “Szeretnénk kinyilvánítani teljes támogatásunkat ukrán barátainknak” – jegyezte meg.
“Nem áll Csehország érdekében a konfliktus bármiféle növelése, határozottan elutasítjuk az orosz agresszió minden formáját” – jelentette ki a képviselőházban Petr Fiala kormányfő, akinek szavait a ČTK hírügynökség idézte.

Petr Fiala bejelentette, hogy Csehország növeli hozzájárulását a NATO gyorsreagálású erejéhez, de részleteket nem közölt. A kormányfő szerint a jövő héten Prágába látogat az ukrán hadsereg főparancsnoka, márciusban vagy áprilisban pedig az ukrán külügyminisztert várják a cseh fővárosba.

Tomio Okamura, az ellenzéki Közvetlen Demokrácia Pártjának (SPD) elnöke Fiala beszédjére reagálva azzal vádolta a kormányt, hogy be akarja vonni Csehországot Ukrajna és a NATO Oroszország elleni háborújába.

(MTI)