Csenger Tibor, Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A koronavírus-járvány egyik legnagyobb áldozata a kiszámíthatóság lett. A folyamatos óvintézkedések miatt szinte minden szektorban a bizonytalanság és az óvatosság uralkodott el. Természetesen nem képezett kivételt ez alól Nyitra Megye Önkormányzatának munkája és beruházásai sem, ennek ellenére a megyei alelnök, Csenger Tibor úgy érzi, jó ütemben haladnak a projektek, és nem futottak zátonyra azok az elképzelések, amiket beütemeztek 2021-re. Ezekről az eredményekről és jövőbeni tervekről kérdeztük a régiófejlesztési politikust.

Négy évvel ezelőtt, a ciklus kezdetén összeállítottunk egy megvalósítási ütemtervet, amit véghez szeretnénk vinni. Ennek értelmében 2021-ben az előző évben megkezdett munkálatok folytatását tűztük ki célul. Az utak tekintetében ez azt jelentette, hogy befejeződött a Farnad–Cseke közti, a Kisölved–Garamsalló közti és az Ipolyság–Nagytúr közti hiányzó szakasz. Ez utóbbival befejeződött az Ipolyság–Palást összeköttetés teljes útfelületének felújítása. Ide kell sorolni továbbá a Szántó–Dalmad, a Töhöltől Győröd felé vezető út, a Kéty és Bény közötti rövidebb szakasz felújítását, illetve az Óbars és Nagykozmály belterületén történt munkálatokat is.

Ezek mind a megye saját költségvetéséből kerültek kivitelezésre, abból a 7 millió eurós csomagból, amit minden évben kimondottan erre a célra különítünk el. Ez a Lévai járásra vetítve hozzávetőleg 1,1 millió eurót jelent, amelyből idén 15 kilométernyi út újult meg.

Bár nem megyei fenntartású út, fontosnak tartom megemlíteni, hogy sikerült elérni, hogy megújuljon a már régóta felújításra váró Zselíz–Lekér közti szakasz is.

(Fotó: Csonka Ákos)

Iskolák

Az idei legnagyobb előrelépés az ipolysági Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola tornatermének felújításában történt. Új nyílászárók kerültek beépítésre, teljesen megújult a beltér, és elkezdődött a tető-, illetve az épület hőszigetelése. Ennek befejezése 2022 első felében várható. Ezen felül egy európai uniós Interreg projektből megújultak az iskola fémmegmunkáló és hegesztő szakműhelyei.

Az ipolysági gimnáziumban az előző években történtek nagy változások (nyílászárócserék, szociális helyiségek felújítása stb.). A lévai mezőgazdasági és a tolmácsi ipari szakközépiskolában egy uniós forrásból (IROP) bővültek a szakműhelyek korszerű berendezésekkel és modern mezőgazdasági gépekkel.

Dotációk

Járásunkban idén mintegy 80 ezer eurót fordítottunk kulturális pályázatok támogatására, 74 ezret sportprojektekre, 35 ezret pedig idegenforgalmiakra.

Összesen 148 pályázati kérelmet támogattunk.

A járvány ellenére is fontosnak  tartottuk ezt a szektort támogatni, holott sok helyen a vírushelyzetre hivatkozva ezt a fajta pályáztatást nem írták ki.

Régiófejlesztési támogatások (LEADER)

A három természetes mikrorégió régiófejlesztési szervezete: az Alsó-Garam mente, Ipoly-Hont mente és Bars-Hont mente Fejlesztési Partnerség együtt összesen 75 ezer eurónyi támogatásban részesült, amelyből olyan kisebb méretű régiófejlesztési beruházások valósultak meg, amelyek fontosak a települések fejlődése szempontjából (parkok, nyilvános terek, pihenőzónák, járdák, buszmegállók kialakítása stb.).

Hasonlóan fontos részét képezték idén a Kisprojekt Alap (HU-SK Interreg határon átívelő pályázati rendszer) pályázatai, melyek komoly eredményeknek tekinthetőek.

Ennek köszönhetően sok sikeres pályázat valósult meg határon túli, magyarországi partnerség keretén belül.

A forrásokat az Európai Fejlesztési Alap biztosította, míg a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társaság bonyolította le, aminek Nyitra megye is a tagja, így a megye részéről engem delegáltak a monitoring bizottságba. A kiírás alapvető célja a határ menti térség intézményei és önkormányzatai közti együttműködés magasabb szintre emelése volt.

Ennek köszönhetően szűkebb régiónkból 11 projekt valósult meg, ezek átlagosan 50 ezer eurós kerettel gazdálkodtak.

Mivel ez a két partner közös kerete, elmondható, hogy ennek a pályáztatásnak köszönhetően közel 300 ezer euró áramlott a Garam és az Ipoly mentére.

E témához kell megemlíteni azt a tervezési dokumentumot is, amit idén a 2021–2027 közti uniós időszak forrásainak integrált beruházási merítési stratégiájára dolgoztunk ki. A komplex anyagot régióink polgármestereivel, önkormányzataival, civil szervezeteivel, illetve a vállalati szféra és a cégek bevonásával alkottuk meg a Nyitra Megyei Hivatal koordinálásával.

Épülő híd Helemba és Ipolydamásd között (Fotó: Csonka Ákos)

Hasonlóan fontos lépésnek tartom, hogy saját, megyei költségvetésből végre kitábláztattuk a kerékpárút vonalát Párkánytól Zselízig a Szikince mentén, innen Tolmácsig pedig a Garam vonalán mintegy 80 km-es részen. Ipolyság körül pedig egy Honti körgyűrűn, ami összeköti a régiót Gyűgy, Szalatnya, Felsőtúr, Ipolyvisk, Szemeréd vonalán 45 km-en.  Ez a fejlesztés egyelőre az irányjelző táblákra vonatkozik, de a megye stratégiájának fontos részét képezi a kerékpárút-hálózat minél szélesebb körű kiépítése és támogatása. Reméljük, a jövőben számos szakasz megépítése kezdődhet meg a térségünkben.

Jövő

A fent leírtak alapján világosan láthatók az 5 éves ciklusra tervezett fejlesztési munkálatok. Ennek mentén haladtunk 2021-ben, s azon leszünk, hogy a 2022-es évben is így legyen. Tudom, hogy a politikában szokás hangzatos ígéreteket tenni, akkor is, ha azok megvalósítására meglehetősen kevés remény van.

Én nem tartozom az ilyen politikusok közé. Jó néhány éve dolgozom a politikában, ezért csak olyasmit vagyok hajlandó megígérni, aminek a megvalósítását garantálni is tudom.

Ezzel lehet, hogy lépéshátrányt szenvedek másokkal szemben, akik a csillagokat is képesek leígérni az égről, de egy szakpolitikus hitelét meggyőződésem szerint a hitelesség adja, amit csakis konkrét eredményekkel lehet elérni. Valahogy ennek megfelelően tervezem a 2022-es esztendőt is.

 (Csonka Ákos, Felvidék.ma)