Fotó: TASR

Várhatóan február 3-án, csütörtökön írják alá a Szlovák Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok közötti, védelmi együttműködésről szóló megállapodást. Az Egyesült Államokba egy küldöttség utazik, az élén Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszterrel és Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszterrel. A TASR hírügynökséget Martina Kovaľ Kakaščíková, a védelmi minisztérium szóvivője tájékoztatta hétfőn.

A védelmi miniszter elutasította, hogy a tárgyalásokat és az egyezmény jóváhagyását összekössék az orosz–ukrán határon kialakult aktuális helyzettel.

Hozzátette: a megállapodás előkészítése több mint négy évig tartott. Mindkét miniszter leszögezte, hogy a megállapodás teljes mértékben tiszteletben tartja az Szlovák Köztársaság szuverenitását, alkotmányát és jogrendjét.

Elutasítják, hogy megteremtené az állandó amerikai jelenlét feltételeit, vagy lehetővé tenné nukleáris fegyverek elhelyezését Szlovákia területén.

A megállapodás ellen intenzív dezinformációs kampány indult, kihasználva a legerősebb emberi érzelmeket. Teljesen felesleges ez a félelemkeltés – tette hozzá Naď.

A Szlovák Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok közötti védelmi együttműködési megállapodás aláírását korábban már jóváhagyta a kormány és az Szlovákia Biztonsági Tanácsa is.

Az elnöki meghatalmazás alapján történő szerződéskötés után a dokumentumot – amely lehetővé tenné az amerikai fegyveres erők számára a malackai és a szliácsi katonai repülőterek, esetlegesen más létesítmények használatát is, bérleti díj fizetése nélkül – jóvá kell hagynia a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának is, majd az államfő ratifikálja.

A megállapodást tíz évre kötnék. Ezt követően is érvényben maradna, felmondani egyéves felmondási idővel lehetne. Az ellenzék bírálja a szerződést. Elutasítja, hogy amerikai katonai támaszpontok létesüljenek Szlovákiában, hogy az amerikai csapatok közelebb kerüljenek az orosz határhoz és hogy megnyirbálják a szlovák állami szervek hatáskörét.

(TASR)