Illusztráció (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Ugyan a járványhelyzet jelenleg engedélyezi a jelenléti templomi alkalmakat, azonban a szigorú előírások miatt ezek számos hívő számára nem elérhetőek. Számukra marad az online felületen való bekapcsolódás, a televízió- és rádióközvetítés.

A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség szeretettel ajánlja a hívők figyelmébe a szlovák katolikus televízióban élő adásban közvetítésre kerülő magyar szentmisét január 15-én, szombaton délután négy órai kezdettel. A televíziós csatornán kívül a Lux televízió honlapján is követhető lesz az immár hagyományos magyar szentmise-közvetítés.

Másnap, január 16-án vasárnap 11:05-kor a szlovák közszolgálati rádió nemzetiségi adója, a Pátria rádió sugároz majd ismét magyar szentmisét.

A világjárvány elejétől kezdve számos vasárnap és ünnepnapon került már sor az élő adású szentmise-közvetítésre, jelen esetben advent első vasárnapjától megszakítás nélkül segítette az imádkozni kívánó emberek lelki táplálását az adventi és karácsonyi ünnepkörben.

A rádiókészülékeken túl a Pátria honlapján is bekapcsolódhatnak a szentmise-közvetítésbe.

Az élő adásban sugárzott szentmisék mellett a pozsonyi templomokba is szeretettel várják a híveket, az előírások értelmében az oltottakat és a betegségen átesetteket (OP). Részleteket a helyszínekről és időpontokról a közösség honlapján olvashatnak.

(Felvidék.ma)