Fotó: TASR

A nyitrai tömegközlekedést január elsejétől egy új fuvarozócég, a Transdev biztosítja. A vállalat sikeresen pályázott a város és öt környező település szolgáltatásaira kiírt pályázaton, így tíz évre szóló szerződést nyert. 

Nyolcvan új, halványkék színű busz érkezett a Zoboraljára. Marek Hattas polgármester elmondása szerint mindegyik jármű alacsonypadlós, légkondicionált, biztonsági és navigációs panellel és USB-töltővel felszerelt. A polgármester elmondása szerint a kényelem terén is előrelépés várható. Hattas kipróbálta a buszokat is, amelyek a megszokott menetrend szerint és ugyanazzal a viteldíjjal működnek, mint korábban.

Mindezek mellett új jegytípusok is elérhetővé váltak: a meglévők mellé (chipkártya, SMS-fizetés, közvetlenül a sofőrtől váltott jegy) bevezetik a bankkártyás és a mobilalkalmazással történő fizetést.

Az előző fuvarozóval, az Arriva Nitrával december 31-én járt le a város szerződése. A polgármester szerint a város legnagyobb tendere a tíz évre, 130 millió euró értékű keretszerződést eredményező pályázat. Elmondta, Szlovákiában eddig példátlan módon három cég is jelentkezett a kiírt tenderre.

(LB/SITA/Felvidék.ma)