Minden forrásom belőled fakad – hangzott a tavalyi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójaként. Ha belegondolunk, a szentkutak e mottó valódi „jel-képei”: a teremtett világ ereje, élet, szépség, hit mind megtalálható bennük. Meglátogatni őket testi és lelki felüdülés, főleg, ha egy zarándoklat keretében érkezünk egy szentkúthoz.  

Ez a gondolat vezérelte a Mária-út Egyesületet, amikor a Mária-úttal érintett szentkutak bemutatását Zarándok-Jel-Kép-Út elnevezéssel egy vándorkiállítás keretébe foglalta.

A zarándokoknak és önkénteseknek meghirdetett fotópályázat nyertes képei mellett néhány olyan rövid elmélkedés olvasható, ami segíti a valós és az átvitt értelemben vett elindulást, úton levést és a megérkezést.

A kiállítás megtekinthető február 2. és 23. között Tatán a volt Piarista Rendházban (Tanoda tér 5/A, 2890). Várnak mindenkit sok szeretettel a kiállításmegnyitóra: 2022. február 2-án, 17 órától. A kiállítást Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője és Michl József polgármester nyitja meg.

A kiállításnak február 23. és március 9. között Esztergomban a Szent Adalbert Központ, majd Szombathely, Tatabánya, Eger és Pécs adnak majd otthont.

Aki pedig késztetést érez, hogy kipróbálja, milyen zarándokolni, induljon útnak a Mária-úton. Egyéni és szervezett zarándoklatok a Mária-út honlapján találhatóak.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)