A poliklinika épülete (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Tíz évvel azután, hogy Komárom városa visszaszerezte a köznyelvben csak volt poliklinikaként emlegetett belvárosi épületet, tegnap annak eladásáról döntött a városi testület. A csütörtökön tartott 31. képviselő-testületi ülésen a többség támogatta a volt egészségügyi központ eladását. A meghirdetett nyilvános versenytárgyalásra ketten jelentkeztek, a testület a magasabb árat kínálót fogadta el. A szerződés megkötése előtt azonban még újra fel kell kínálni megvételre a szlovák államnak.

Ahogy azt korábban írtuk, január 17-ig lehetett jelentkezni a komáromiak által szigorúan szabályozott versenytárgyalásra, amely komoly kötelezettségekkel jár a vevőre nézve. A műemlékvédelem alatt álló épület kikiáltási árát 268 ezer euróban határozták meg.

A jelentkezők közül a magasabb árat, 270 ezer eurót kínáló MANEVI SK Kft. ajánlatát fogadta el a képviselő-testület a versenytárgyalást kiértékelő bizottság javaslatára.

A belváros képét meghatározó épületóriás tíz éve került vissza a város tulajdonába a megyei fenntartótól, amely nem volt jó gazdája az épületnek, de azt sajnos a város sem tudta felújítani.

A kiírásban (és majd a leendő szerződésben is) szerepel, hogy az épületben szerencsejátékkal összefüggő tevékenységet nem folytathat a leendő tulajdonos. De azt is feltételül szabták – a képviselő-testület jóváhagyásával –, hogy

az új tulajdonosnak a vásárlást követő három éven belül el kell kezdenie az építési munkálatokat, amelyeket két éven belül be kell fejeznie, legkésőbb 2027. december 31-ig.

E kötelezettség elmulasztása esetén a vevő kötbért köteles fizetni a városnak, amely – ha nem teljesülnek a kiírásban rögzített feltételek, kártérítésre is jogosult lehet, sőt akár fel is bonthatja a szerződést.

A műemléképület eladási szándékáról szóló napirendi pontnál felszólalt Knirs Imre képviselő, aki még évekkel korábban, alpolgármestersége alatt elköteleződött az épület megmentése mellett. Lényegében azt fogalmazta meg, hogy közel nyolcéves igyekezete valósul meg azáltal, hogy

a MANEVI SK cégen keresztül a magyar állam vásárolja meg az ingatlant (a dunaszerdahelyi bejegyzésű cég leányvállalata a MANEVI Zrt.-nek).

Andruskó Imre hozzászólásában újra annak a véleményének adott hangot, hogy hibás döntés volt műemlékké nyilvánítani a belvárosi épületet, mert ez a tény megnehezíti és jócskán megdrágítja a felújítását, amely egyes vélemények szerint elérheti akár a 10 millió eurót is. „Mondjuk ki őszintén, Komárom városának soha nem lett volna annyi pénze, hogy rendbe tudja hozni ezt az épületet” – tette még hozzá Andruskó. Keszegh Béla polgármester hozzászólásában kiemelte, a cég komoly referenciákkal rendelkezik a történelmi épületek felújítása kapcsán, ami véleménye szerint egyben garanciát is jelent.

„Elindult végre egy folyamat. A poliklinika előre megy, nem hátra”

– jegyezte meg, hozzáfűzve, újabb mérföldkőhöz érkeztek az épület történetét illetően.

Bár a képviselő-testület jóváhagyta az adásvételi szerződés megkötését, Szabó Ingrid hivatalvezetőtől úgy tudjuk, még mielőtt erre sor kerülhetne, a városnak kötelessége értesíteni a kulturális minisztériumot, mivel műemlék lévén elővásárlási joga van az államnak. „A nyertes pályázó ajánlatával azonos értéken felkínáljuk a minisztériumnak, értesítjük az elővásárlási jogáról” – fogalmazott. A minisztérium egyébként a versenytárgyalás meghirdetése előtt nem élt az elővásárlási jogával, így nem valószínű, hogy most kétezer euróval drágábban mégis meg szeretné venni a szlovák állam.

Szalai Erika/Felvidék.ma