Fotó: TASR

Ukrajna szlovákiai nagykövetsége bocsánatkérést követel a szlovák parlament keddi ülésén történtekért, azért, ahogy az ĽSNS több tagja Ukrajna zászlajával bánt. A nagykövetség elítéli a viselkedésüket.

Ivan Korčok külügyminiszter bejelentette, hogy Szlovákia diplomáciai úton fog bocsánatot kérni Ukrajnától. Erről a nagykövetség és Korčok is tájékoztatott a közösségi hálón.

„A kijevi tárgyalások során Ivan Korčok megerősítette, hogy Szlovákia szilárd és megingathatatlan álláspontot képvisel Ukrajna támogatása terén. Marián Kotleba és Andrej Medvecký parlamenti képviselő (mindketten ĽSNS) helytelenül bántak Ukrajna zászlajával, de ez nem ingathatja meg ezt a támogató hozzáállást” – hangsúlyozta a nagykövetség.

A külügyi tárca vezetője azt mondta, szégyelli magát a képviselők viselkedéséért, annál is inkább, mert az incidens akkor történt, amikor ő épp Kijevben tárgyalt.

„Az Egyesült Államokkal kötendő védelmi megállapodás miatti hetek óta tartó hisztéria és rémisztgetés az ellenzék és a szélsőségesek ámokfutásáig fajult. Már igazán nehéz a kettőt megkülönböztetni. Ámokfutásba kezdtek, és még a nehéz helyzetben levő szomszédos ország szimbólumai sem szentek előttük” – mondta Korčok.

A külügyminiszter sajnálatát fejezte ki, és leszögezte, hogy Szlovákia diplomáciai úton fog bocsánatot kérni keleti szomszédjától.

Peter Krúpa és Andrej Medvecký kedden a védelmi megállapodásról szóló tárgyalás megkezdése előtt a szlovák zászlóval a szónoki emelvényhez állt. Ezt követően Jana Bittó Cigániková és Miroslav Žiak az ukrán zászlót tartva lépett az emelvényhez. A képviselők vízzel locsolták le egymást. Az ĽSNS képviselői az ukrán zászlót is leöntötték, végül más ĽSNS-es képviselők kitépték Ukrajna nemzeti jelképét az SaS-es képviselők kezéből.

(TASR/Felvidék.ma)