Illusztráció (pixabay.com)

Mától újabb enyhítések léptek életbe a járványhelyzet miatt előzőleg bevezetett rendeletek tekintetében. Az éttermekben megszűnik a kötelező kétméteres távolság betartása az asztalok között, illetve az is, hogy az asztaloknál legfeljebb négyen foglalhatnak helyet. Az áruházakban eddig lezárt ülőhelyek is felszabadulnak. Az éttermekben, étkező helyeken azonban továbbra is szabály marad, hogy az ételek és italok csak ülve fogyaszthatók. Az áruházakban ezentúl is biztosítani kell szappant és fertőtlenítőszereket a vásárlók és látogatók számára, és ugyancsak biztosítani kell a térség rendszeres fertőtlenítését. Az éttermeken, büféken, gyors-étkezőkön kívül tilos az ételek illetve italok fogyasztása. Az étkezőhelyek azonban létszám korlátozások nélkül működhetnek.

A létszám korlátozásának megszűnése vonatkozik a testápolási és szépségszalonokra is, de a személyzetnek biztosítania kell a rendszeres takarítást, gyakori fertőtlenítést. A fertőtlenítés szabálya vonatkozik az autóiskolákra is. Itt az is szabály, hogy a motorkerékpáros iskolázások minden résztvevőjének saját bukósisakkal és védőeszközökkel kell rendelkeznie. Az elméleti oktatásnál és a vizsgáknál pedig be kell tartani a kétméteres távolságot.

A testépítő központokban, fitnesz centrumokban maximálisan 50 személy tartózkodhat egyszerre, illetve minden személy számára 15 négyméteres terepet kell biztosítani, és természetesen itt is szigorúan oda kell figyelni az alapos takarításra, fertőtlenítésre.

(BM/Felvidék.ma/Aktuality.sk)