(Fotó: TANDEM)

Február 21. és 24. között valósult meg Komáromban a nemzetközi ORIENT Activity – Pályaorientációs jó gyakorlatok cseréje a szakképzésben elnevezésű projekt második munkatársi képzése. A partnerség három ország, Szlovákia, Magyarország és Románia együttműködésével jött létre.

A projektben a TANDEM nonprofit szervezet mellett részt vesz a váci Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ és a gyulafehérvári Caritas.

A projektben együttműködő mindhárom partner célja a fiatalok, különösen a szakképzésben tanulók életpálya-tervezésének és munkaerő-piaci beilleszkedésének támogatása.

A partnerség célja a szervezetek jó gyakorlatainak kölcsönös megismerése, a hazai intézményi rendszerbe illeszthető elemek felhasználása, a tanári gyakorlatok szélesítése helyi szinten, valamint a Duna Régió Stratégiájához illeszkedő nemzetközi együttműködés a szakképzés, szorosabban a pályaorientáció tekintetében.

A 21 fő részvételével megvalósult képzés keretében a TANDEM munkatársai élményalapú módszerekkel mutatták be a „Mesterségem cíMERRE?” elnevezésű pályaválasztási programjukat. A program célja, hogy a végzős osztályok diákjai számára segítséget nyújtson a pályaválasztás útján, hangsúlyt fektetve a pályaorientáció három alappillérére, amely az önismeret, a pályaismeret és a munkaerő-piaci ismeretek.

(Fotó: TANDEM)

A képzés keretében február 23-án élesben is megvalósították a programot a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola diákjai számára. Az egész napos program a délelőtti csoportos foglalkozásokkal indult, amelynek során különböző játékok és szituációs gyakorlatok segítették a diákokat abban, hogy megfogalmazzák erősségeiket, vágyaikat és céljaikat. A délutáni részben a diákok több párhuzamosan futó alternatív programból választhattak, melyek mind a pályaválasztásról és a jövőtervezésről szóltak.

A program bemutatkozó kisfilmje ITT tekinthető meg.

A „Mesterségem cíMERRE?” program 2013-ban elnyerte az év legjobb karrier-tanácsadói szolgáltatásának járó díjat a szlovák Euroguidance országos versenyén.

Az Erasmus+ keretében megvalósuló ORIENT Activity projekt átfogó célja, hogy hozzájáruljon az európai, valamint a hazai szakképzés és pályaorientáció minőségének fejlesztéséhez.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)