A Nyitra Megyei Önkormányzat 35. képviselő-testületi ülése gyásszal, főhajtással és egyperces néma csenddel vette kezdetét képviselőtársunk, Szigeti László tiszteletére és emlékére, aki  hosszan tartó betegség után, néhány napja elhunyt.

A megyei önkormányzat határozatot hozott arról, hogy a megye az iglói Isteni Megváltó Apácarendtől megvásárolja Érsekújvár városában azt az épületegyüttest és terjedelmes telket a járási székhely bővebb központjában, amelyben az Egészségügyi Szakközépiskola üzemelt. Megoldódik ezzel a szakközépiskola eddigi bizonytalan helyzete, hiszen ma olyan bérleményben üzemelt, amelynek bérleti szerződését évente meg kellett vitatni és meg kellett hosszabbítani. A tranzakció ára 2.090.000,-€. Mivel a szakközépiskola magas szakmai színvonalat képvisel, falai közt az oktatás szlovákul és magyarul zajlik, a járvány idején fokozódott iránta a diákok érdeklődése, növekszik a diáklétszám, természetesen a határozati javaslatot a Szövetség képviselőcsoportjában is megtámogattuk.

A megyei képviselő-testületben eldöntöttük, hogy 2022-ben is folytatjuk a megye tulajdonában levő II. és III. osztályú utak teljes burkolat-felújítását. Idén is 7 millió eurót szántunk rá, ami 45 km út megjavítását teszi lehetővé. A teljes hosszúság 65 százalékát a megye déli négy járásában valósítjuk meg, konkrétan a Komáromi járás területén 9 km, az Érsekújvári járás területén 10,7, a Lévai járás területén 5,3, míg a Vágsellyei járás területén 4 km hosszúságban. Íme néhány útszakasz, amely részben új burkolatot kap: Gúta-Naszvad, Csicsó-Nagymegyer, Bagota-Perbete, Köbölkút-Búcs, Garamkövesd-Helemba, Bátorkeszi-Muzsla, Gúta-Nemesócsa, valamint a Zselíz környéki útszakaszok. Ezeken kívül 2022-ben kezdetét veszik az IROP által támogatott beruházások, közöttük a II. osztályú megyei utak korszerű, EU által megkövetelt burkolat-felújításai. Mint például a Bajcs-Párkány közötti, Komárom-Gúta közötti, a Deménd-Szalka közötti, valamint az Érsekújvár-Gúta közötti utak.

Az IROP támogatásával egészségügyi ellátást biztosító központ épül Vágsellyén. Nyitra megye a tulajdonában levő egykori kórház épületének egy részét bocsájtja rendelkezésére, hogy az új egészségügyi központ az eddigi rendelőintézet tőszomszédságában nyílhasson meg.

A megyei testület módosította a megye 2022. évi költségvetését. Becse Norbert javaslatára 89,5 ezer eurót különített el a Komáromi Kórház területén megépült sürgősségi ellátást biztosító központ közelében levő megyei telkek és ingatlanok felújítására, telekrendezésére és parkosítására. Csenger Tibor megyei alelnök javaslatára a megyei testület megnövelte a 2022. évi megyei támogatások keretét, konkrétan a kultúra keretét 42,5 ezer euróval, a sport keretét 37,5 ezer euróval, míg az idegenforgalmi pályázatok keretét 65 ezer euróval.

A megyei képviselő-testületben megtámogattuk a Nyitra Megyei Útkarbantartási Vállalat, Rt. szándékát, hogy 1 millió € összegben hitelt vegyen a gépi eszközök beszerzésére, korszerűsítve ezzel a vállalat alaposan elöregedett gépparkját. Nagy szükség volt erre, hiszen a vállalat dolgozói esetenként 50 éves tehergépkocsikkal és traktorokkal közlekednek, amelyek jóval túlszárnyalták a műszaki élettartamukat. A dolgozók hozzáértésének, felkészültségének hála, hogy mai napig toldozva-foltozva bár, de a gépek működnek. Itt az ideje a géppark fokozatos felújításának.

A megyei önkormányzatban megszavaztuk azt a szerződést, amelyben a megye az Edinburghi Herceg Nemzetközi Alapítványával szerződik, amelynek keretében különböző pályázatok, támogatások és díjak lesznek meghirdetve a gyermekek, diákok számára, iskolák és oktatási intézmények részére.

(Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, a Szövetség frakcióvezetője/Felvidék.ma)