A Szövetség Komáromi Helyi Szervezetének elnöksége (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Ma tartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját a január végén alakult Szövetség Komáromi Helyi Szervezetének elnöksége. A volt MKP, Híd és Összefogás pártok helyi szervezeteiből megalakult egységpárt komáromi alapszervezetének elnöksége bemutatta azt a 12 pontot, amely a „szervezet prioritásait tartalmazza a város fejlődése és előmenetele tekintetében” – fogalmazott a szervezet elnöke.

A 12 tagú alapszervezeti elnökség tagjait a január 26-án tartott alakuló ülésen 6-3-3 arányban (a tagság létszámát alapul véve), egyhangúlag választották meg. A Komáromi Helyi Szervezet elnöke tehát Iván Tamás lett (MKP Platform), alelnökei Andruskó Imre (Híd Platform) és Marcinkó Adrián (Összefogás Platform). További tagok: Bauer Ildikó (Összefogás), Brinzik Angéla (MKP), Brinzik László (MKP), Dubány Imre (Híd), Farkas Attila (MKP), Héder Ágnes (Híd), Nagy György (MKP), Orosz Örs (Összefogás) és Szüllő Béla (MKP).

Iván Tamás elöljáróban elmondta, a sajtótájékoztatón bemutatott 12 pont a választási program sarkalatos alapkövei is egyben. Az első két pontot Andruskó Imre alelnök mutatta be, aki jelenleg is városi képviselő. Kiemelte,

céljuk egy erős komáromi közösség építése – vallási és politikai hovatartozástól függetlenül.

Mint mondta, szükség van egy hosszú távú stratégiai, gazdaságfejlesztési terv kidolgozására, amely figyelembe veszi a város adottságait, értékeit. Héder Ágnes ismertette a következő két pontot, amely a szociális szféra és az egészségügy támogatása mellett célként fogalmazza meg a város kulturális-, sport- és oktatási intézményeinek megerősítését.

Andruskó Imre (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A Szövetség komáromi alapszervezetének megfogalmazott pontjai közül Bauer Ildikó – szintén helyi képviselő – a közbiztonság növeléséről szólót ismertette, amelynek egyebek mellett célja a városi rendőrség állományának bővítése is, illetve egy tisztább, zöldebb Komárom megalapozása, amelyet például a gépjárműforgalom csökkentésével, iskolabusz-programmal érnének el.

Marcinkó Adrián a hetedik és nyolcadik pont ismertetésénél hangsúlyozta, vonzó városi életkörnyezet kialakításán dolgoznak, amelynek célja az elvándorlás megállítása. Emellett

szeretnék elérni, hogy elkerülő út épüljön a Monostori híd folytatásaként Komárom városán kívül, illetve kétsávosra bővítsék a Komárom-Pozsony vasútvonalat.

Brinzik Angéla a következő két pont ismertetésénél a helyi vállalkozók segítését emelte ki, valamint a városi szolgáltatások elektronikus ügyintézésének hatékonyabbá tételét. Iván Tamás az utolsó két pontban megfogalmazott célok során kiemelte, szakmailag rátermett, feddhetetlen és tettre kész képviselőjelölteket szeretnének állítani az önkormányzati és a megyei választásokon, szakmailag megalapozott, megvalósítható programmal.

„Célunk, hogy Komárom városa megérdemelten viselje a szlovákiai magyarság fővárosa címet”

– fogalmazott.

„Helyi szervezetünk tagjai az élet különböző területein munkálkodó szakemberek. Ez egyfajta garancia arra, hogy tudjuk mit szeretnénk és ehhez a szakmai háttér is biztosított” – mondta Iván Tamás, aki hozzátette, örül, hogy megszületett az egység és ebben a formában folytathatják a munkát Komáromért és a lakosokért, együtt adva választ a mai társadalom és kor kihívásaira.

Iván Tamás (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Újságírói kérdésre az elnök elmondta,

az önkormányzati választásokra teljes, 25 fős listát indít a Szövetség Komáromi Helyi Szervezete, saját polgármester-jelölttel.

Azt azonban, hogy ki lesz az a személy, nem árulta el, arra hivatkozva, hogy erről még folynak a tárgyalások.

Arra a kérdésünkre, hogy a Szövetség komáromi szervezetének jelenleg hány tagja van, nem kaptunk egyértelmű választ. Mint kiderült, aki eddig bármelyik elődpárt tagja volt, az tagnak számítꓼ viszont különbséget tesznek aktív és inaktív tagok között (az számít aktív tagnak, aki részt vett az alakuló gyűlésen, illetve részt vesz a további gyűléseken). „Célunk, hogy minél szélesebb skálájú tagságunk legyen. Szeretettel várjuk sorainkba azokat az agilis személyeket, akik szívesen dolgoznának a közösségért és a politika sem áll távol tőlük” – válaszolta Iván Tamás. Megtudtuk, a helyi szervezetbe belépni a Szövetség párt oldalán a belépési nyilatkozat kitöltésével lehet.

Szalai Erika/Felvidék.ma