Fotó: https://arsboni.hu

Zuzana Čaputová államfő hétfőn aláírta az állampolgársági törvény módosítását, melynek értelmében a jövőben nem veszíti el szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik államét, ha igazolni tudja, hogy legalább öt évig az adott országban tartózkodott.

A TASR hírügynökséget Martin Strižinec elnöki szóvivő tájékoztatta hétfőn. Hozzátette: az államfő nem találta alkotmányellenesnek az aktuális módosítást, amely véleménye szerint enyhíti a 2010-ben elfogadott jogszabály negatív következményeit.

A rendes jogalkotási folyamat részeként az államfő üdvözölné az állampolgárság elvesztésének mechanizmusát érintő változások enyhítésére irányuló további erőfeszítéseket is.

„A módosítás ellen emelt kifogásokkal összefüggésben határozottan meg kell különböztetni az állampolgársági törvény 2010-es módosítását, valamint a jelenlegi módosítást. Az aktuális törvénymódosítás enyhíti a 2010-es változtatás negatív következményeit. Utóbbi esetben ellentmondásos módon, gyorsított jogalkotási eljárás eredményeképpen vezették be az állampolgárság elvesztésének új módját. Ettől kezdve automatikusan elvesztette a szlovák állampolgárságát az a személy, aki felvette egy másik országét. A jelenlegi módosítás bővíti azoknak a kivételeknek a körét, amely esetekben nem veszik el a szlovák állampolgárság” – részletezte az elnök asszony szóvivője.

A most jóváhagyott módosítás értelmében felveheti egy másik ország állampolgárságát a szlovák megvonása nélkül az a személy, aki legalább öt éve az adott ország területén tartózkodik, tartózkodási engedéllyel vagy nyilvántartott lakhellyel rendelkezik, és ezt igazolni is tudja.

Azok, akik korábban elveszítették a szlovák állampolgárságukat, de igazolni tudják a legalább ötéves külföldi tartózkodást, visszaigényelhetik azt.

Kivételes esetnek számít az is, ha egy házastárs vagy kiskorú gyermek veszi fel a külföldi állampolgárságot, vagy ha valaki születésénél fogva jogosult rá. A javaslat továbbá kimondja, hogy azok, akik elveszítették a szlovák állampolgárságukat, már nem a belügyminiszter által meghatározott kivétel alapján igényelhetik azt vissza, hanem standard eljárás keretében.

Az eddig hatályos állampolgársági törvényt Robert Fico (Smer-SD) első kormánya fogadta el 2010-ben arra a magyarországi törvényre reagálva, amely 2011-től egyszerűsítette a határon túli magyarok honosítását. Az ún. ellentörvény értelmében elveszíti állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik országét.

Az új törvénymódosítás április 1-jén lép hatályba.

(tasr/Felvidék.ma)